I. Fejezet

A Klausenburgi Golyóstoll Egyesület

támogatója

A Fix-Pix-Art

 A Trófeagyűjtő  

                     

   Írta: Kótyagos Attila.

             

Egy otthon felejtett kézirat, 

kiegészített változata

                

      Ez a „könyv”, amelyet az Olvasó a kezében tart, egy köteg kézirat kiolvashatatlan firkálmányából inspirálódott, ami a kapkodás miatt otthon felejtődött.

Bocsánatot kérek az Olvasótól {aki igazság szerint TE, vagy} de nem tudtam eldönteni milyen műfaj közé, lehetne sorolni ezt a művet, vagy ha úgy érzi, hogy azonosította magát a műbe {N} szereplő személyek „egyikével”, mert csak a kisember tart rendet, a ZSENI átlátja a káoszt.

    Mottó

       Mert vannak emberek.

       És léteznek...emberek.

Miután hazaértem a rendezvényről… magam elé helyeztem egy tiszta lapot...

Az úgynevezett „baráti” periódus előnyei és hátrányai. Mit adsz, mit vársz, és mit kapsz cserébe, című fejezet:

1. Adsz: Szabadidőt, pénzt (A kevésből is mindig a többet)

2. Vársz: Rózsaszín álmokat, jókedvet, egy ici-pici tiszteletet és órákat a Fi-mellett. (például)

3. Kapsz: Örökös ígéretet, állandó lebaszást, rendőrséggel való fenyegetést… sőt mi  több! FELJELENTÉST, kicsinyes lekezelést, és ráadásnak: SOHA TÖBBET NEM BESZÉLEK VELED-et.

        Kicsilány, mi majdnem tíz évig egymással beszélgettünk. Ezek után, sajnos már csak egymásról fogunk. De amikor „mindenkivel” megpróbáltam beszélgetni, MEGLEPETÉS! Egyesek agybetegnek néztek. Amúgy is azt javasoltad, hogy kezdjek el egy tiszta lapot „TE SEM VAGY ANGYAL”… ú.h elkezdtem egy tiszta lapra írni, mert a szó elszáll és az írás olvashatatlan, de nézd!  Még így is milyen felejthetetlen élményeket lehet kicsillabizálni belőle.

     Kedves Kicsilány, emlékszel, amikor 2006-ba egy pizza mellett, tündöklő mosolyod kíséretébe megpróbáltál rávenni, hogy beszéljek egy kicsit az életemről. Akkor nem volt kedvem és csapnivaló sületlenségekkel elütöttem a kényes témát.

Most így utólag mélyebben átgondolom a dolgokat, és belátom, hogy az nem lenne igazságos, hogy én elég sok mozzanatot ismerek az életedből és TE, jóformán semmit nem ismersz az enyémből és az nem szép részemről. Hogy legyen sportszerűbb a dolog, megpróbálom dióhéjban felvázolni. És ha már úgy érzed, hogy nem érdekel az egész, akkor úgy látszik, írtam sokat potyára.

A „skorpió” csillagjegyében, pont a születésnapomon megszülettem Kolozsváron, a domboktól övezett “kincses városunkba”. Kótyagos V Attila, néven írattak be az anyakönyvvezetői hivatal adatbázisába.

A Párizs utcában laktam ahonnan rövid idő elteltével, átköltöztem a Pata utcába. A Méhes utcai óvodába jártam. A környék híressége a törökmézes Daub bácsi volt, legalább is nekünk gyermekeknek.

Kormányrendeletre lebontották a Pata utcai házakat, épülnek helyettük a tömbházak..

Felköltöztettek a Monostorra, az egyik külvárosi lakónegyedbe, a Vidráru sétányon található C tömbházak egyikébe. „Blokkos” gyerek lett belőlem.

Sajnálatos módon ott alakult ki bennem a „jobb adni, mint kapni” jellemvonásom, amit átvitt értelembe TE, is többször tapasztalhattál nálam. Mert én, naiv kisgyerek, akinek hosszú időn keresztül a kert volt a játszótere, belecsöppentem egy számomra addig ismeretlen világba, ahol az ököljog törvénye uralkodott. Jóformán nem tudtam értekezni senkivel, mert abban az időbe még nem törtem a szülőhazám hivatalos “tájszólását”. És kevés, velem egy anyanyelvet beszélő gyerek lakott a tömbházba és azok is nagyjából a bátyámmal voltak egyidősek. Kicsilány, abba az időbe még sokat számított az a három-négy éves korkülönbség, nem úgy, mint manapság. De elemben nagyon sok latin eredetű szomszéd gyerekkel volt teli a tömbház, és környéke, akik addig terjesztették a tájszólásukat szerte-széjjel az ország területén, ameddig hivatalos nyelvjárás alakult ki belőle.

A testvéreim otthonülő fajták, de én, sajnos a frisslevegőn éreztem igazából jól magam, mivel megszoktam a kertet, ahová akkor mentem ki, amikor kedvem szottyant.

A „latin eredetű szomszédgyerek seregbe” elég hamar kialakult egy játék, ami abból tevődött össze, hogy amikor megláttak a tömbház háta mögötti játszótéren egymagamba hintázni, akkor lerohantak, leköpdöstek, lehazátlanoztak, és amikor menekülésre fogtam a dolgot akkor utánam szaladtak, és ha utolértek, akkor még jól meg is rugdostak.

A szüleimnek, hiába panaszkodtam, mert apukám, mint Polis ipari fényező a műszakok után elég gyakran járt maszekolni, mert népes volt a család és kellett a pénz kajára.

Anyukám egy vidéki iskolába tanított és az ingázás felemésztette majdnem minden szabad idejét (Akkoriba szombatonként is kellett járni iskolába)

Ha netán panaszra nyílt a szám, akkor örökösen azt a választ kaptam:

-Fiam, maradj fent a lakásba, mind a többiek! -De én, önfejű kicsi gyermek voltam és nem hallgattam rájuk.

A 23-as számú általános iskolába kezdtem, és jártam ki az elemi osztályokat.

A suli udvaron másik kellemetlenségekkel kellett szembenézzek úgy én, mind a többi kisgyerek. A sátrak füstös képű népével.

Akik reggelente, csapatosan bevándoroltak portyázni a suli udvarára és nagyon abajgattak bennünket, kisiskolásokat.

Töltőtollat, tolltartót, tízórait, zsebkendőt, kevés zsebpénz. Egyszóval minden ingóságot, ami megtetszett nekik, erőszakkal elvették tőlünk.

Ha megpróbáltunk szívoskodni velük, akkor egyszerűen jól orrba vágtak minket. És ha nem vettük ki megfelelő sebességgel mindent a zsebünkből, akkor bicskával felhasították az egyenruhánk zsebét sokszor olyan durván, hogy nem csak a szövetet vágták, hanem a bőrünket is a szövettel együtt.

A rendőrség, amire kijött helyszínelni (ha egyáltalán kijött) addigra a füstös képűek, már rég felszívódtak, mint harmatcsepp a napsugarak melegétől.

Kicsilány, ez volt nagyjából a napi „étlapom” azokba a régi, szép időkbe.

Tudod, sokat gondolkoztam, de sehogy se tudtam rájönni, hogy valyon mire kellett nekik a töltőtoll, mert sem helyesen, sem helytelenül nem tudtak írni.

Észrevétlenül beléptünk a téli hónapokba. Lehullott az első hó.

Délutánonként kezdett kimozdulni a bátyám is otthonról. Meghaverkedett a vele egykorú, velünk egy anyanyelvet beszélő, szomszéd gyerekekkel és kezdtük sűrűn látogatni a közeli Aggastyán-Gödrének nevezett helyet.

Sokat csámborogtunk az erdőben, szánkáztunk nagyokat, hóembert gyúrtunk.

Szerettem a telet, mert a sátrakból, a tömbházakba költöztetett füstös képűek fázósak, és többnyire bent ültek a lakásaikban, a szoba közepén rakott nyílt tűz körül.

Szerettem az erdőben, mert ott nem bántott a sok szőrös nyelvű szomszéd gyerek és tudtam az anyanyelvemen beszélgetni a haverekkel. Még az sem tudott zavarni, hogy ők voltak a nagyobbak, amit állandóan tudattak is velem és miközbe kaptattam a szánkákkal a dombra, ők hógolyóval dobáltak és tréfás mondatokkal illettek, de nem tudott zavarni semmi. Boldog voltam.

Vége lett a télnek, mert az, idő az gyors madár és szép lassan de biztosan elérkezett a nyári szünidő.

Anyukám „hazavitt” minket székelyföldre, nagynénémhez, hogy a Kolozsvári nagymamám is tudjon kikapcsolódni, mert nagyon nehéz volt neki. A két húgom lefárasztotta idegileg (tudod Kicsilány, a nagyi vigyázott ránk ameddig a szüleim dolgozni voltak) Ott hallottam első ízbe széköly györök böszédet amiből nem értettem egy kukkot sem. Kellett egy pár nap ameddig rájöttem, hogy megértem mit beszélnek. Azután már könnyű volt velük megbarátkozni. Főleg az egyik srác volt nagyon közlékeny.

Sok érdekes dolgot tanultam el tőle. Barátok lettünk. Igazságosztó B Zoltánnak hívják, de a faluban mindenki csak Zozinak szólította.

Elmeséltem neki a játszóteres meneküléseimet, amire k.b így hangzott a tanácsa:

-Ne legyél gyáva. Ne keresd a megoldást a menekülésbe, inkább állj szembe velük és kujakold mög a kobakjukat -És én, megfogadtam a tanácsát.

Ahogy a szünidő vége felé hazakerültem Góbéországból, a legelső kínálkozó alkalommal jól orrba vágtam a legnagyobb latin eredetű, szomszéd gyereket a bandából. A cselekedetem végeredménye az lett, hogy egy szomszéd bácsi szállított be a sürgősségire az 1100-as, krémszínű, Dákvágen autóján, miután kiszedett a kezeik közül.

Sokan voltak, de az eset nem lohasztotta le a kedvemet, sőt mondhatnám, hogy használt, mert a tudatára ébredtem, hogy csak akkor erősek, ha sokan vannak. De még így is egy meglepetésszerű támadással én, is bevihetek egy jó pár ütést nekik. Nekem az is megéri.

Készítettem egy jó erős dokk anyagból egy zsákocskát. Belehelyeztem egy nagyobb darab követ, mert ha ők is kővel kujakoltak, akkor nekem is szabad segédeszközöket latba vessek. Szóval a nyári szünidő alatt sok szép, de egybe kellemetlen élménybe volt részem.

Egyik este, egy nagy esemény ébresztett fel legszebb álmomból. Mozgott az egész tömbház.

Amilyen gyorsan csak tudtunk kiszaladtunk a tömbházból úgy pizsamásan, ahogy voltunk, mert nem volt időnk sokat vacakolni az öltözködéssel. Nagy hangzavar fogadott az utcán, sokan visítoztak és mindenki nagyon be volt ijedve. A nagy hangzavar közepette érkezett hazafelé egy szomszéd bácsi. Borkóstolóból jöhetett, mert nagyon cikk-cakkban daraszolt előre, hol meg hátra felé. Hümmögött magába és ámélkodva mondta:

-Né, az pizsamában. Nééé, az is pizsamában... Milyen jól néz ki szomszéd, a kedves neje hálóingben. Mi ez itt? Valami pizsamás kongresszus? Na megyek aludni!

-Ne menjen be a tömbházba!!! Földrengés van. -Mondták többen is, és próbálták visszatartani.

-Mire felérek az emeletre úgyis vége lesz! -És felment. Neki lett igaza.

A bátyámnak, a szüleim vettek egy biciklit Kértem szépen őket, vegyenek nekem is egyet. Azt mondták: -Most nincs még egy biciklire kiadni való pénzünk, de majd kinövi és akkor a tiéd lesz. (Kicsilány, magasabb és testesebb voltam a bátyámnál) a, bátyám, ugyanis csak apukám részéről a testvérem és a miatt el volt kényeztetve. Mindenki azt mondta, hogy:

-Milyen rossz lehet szegénykének, mostoha anyuka mellett felnőni.

És sajnos hittek abba, hogy ők igazat állítanak. Pedig anyukám nem tett kivételt köztünk. Mind a négyünket egyforma bánásmódba részesített. De azért én egy afféle fekete báránykának voltam elkönyvelve a családba (lehet csak, azért mert jóformán soha nem voltam otthon) De ki tudná ezt ennyi év után megmondani.

Eltökélt szándék született meg bennem: Kigyűjtök egy biciklire valót, mert akárhányszor kértem a bátyámat engedjen engem is egy kicsit biciklizni, majdnem soha nem engedett.

Ráébredtem egy lényeges dologra: Minél tökéletesebb fizikai vonásokkal rendelkezik egy ember, annál nagyobb hitelt adnak a szavára. Ugyanis a bátyám, egy kékszemű, angyalarcú, szőke gyerkőc, míg én, egy darabosabb, csúnyácska lurkó, és sajnos a kinézet sokat számított. Többször tapasztaltam saját bőrömön.

Egy tejesüveget kineveztem perselynek, és nekiálltam gyűjteni a bicikli árát az anyukáméktól kapott kevéske zsebpénzekből.

Anyukám, Mikulásra, meglepett egy sárga, lecsavarható orrú, jó tágas belsővel rendelkező, nájlonmalac persellyel.

Naponta boldogan szemléltem, hogy „hízik” a malac.

Két osztálytársammal, szabadidőnkbe kijártunk az erdőbe, ahol kitűnően éreztem magam, mert nem kellett állandóan a latin eredetű banda miatt résen legyek.

Nyári szünidőbe anyukám, újból elvitt minket székelyföldre.

Jót tett, mert sok mozgás a szabadba, friss levegő, nagykiterjedésű erdő, csak sokkal veszélyesebb, mint az Aggastyán-Gödre, mert teli volt medvével és vadmalaccal. (Kicsilány, most így utólag közéjük sorolhatsz engem is, ha gondolod) Lehetett horgászni a patakba, és az a frissen fejt, habos tehéntej. Nyámi.

Elmeséltem Zozinak, a kujakolos esetet, és egy jót nevettünk rajta. Zozi, megint mondott egy nagyot:

-Ne add fel. Addig próbálkozzál, ameddig belátják, hogy nem félsz tőlük és akkor békéd hagynak.

Vakáció végefelé, ahogy hazaértem a tömbház lakásba, szomorúan vettem tudomásul, hogy kiszáradt a cserépbe ültetett paszulyom. Apukám nem öntözte.

Megrázott az esemény, és egy naplót kezdtem vezetni. A kiszáradt paszuly került az első sorba és utána a sok felejthetetlen székelyföldi élményem.

Anyukámat a Lónai iskolából áthelyezték a 4-es számú, Kolozsvári általános iskolába.

Így nagyon jó volt, mert nem kellett ingázzon többet.

A bátyámnak elromlott a biciklije. Nagymamám éppen nyugdíj előtt állt. A miatt, lecsavarták a „malac orrát” és majdnem az összes megtakarított pénzt kivették belőle.

Nem voltam otthon, de ahogy hazaértem nagymamám megígérte, hogy majd a nyugdíjból visszateszi. Mind a mai napig a majd-al maradtam. A megmaradt kevéske pénzből vettem magamnak egy bicskát. Életem első bicskája volt. Vágtam egy parittya krákot és én, lettem a „parinttyás bérgyilkos kettő” (Kicsilány, csak viccelek) Kezdtem nyugodtabban járkálni a negyedbe, mert távol tudtam tartani magamtól a füstös képűeket egy-egy jól irányzott lövéssel. Minden szép és jó volt, de megtanultam a leckét: A malacot el kell rejteni és úgy hizlalni.

Bontják a Mezőutcán a házakat. Épülnek helyettük a tömbházak. Megépült a nagyhíd és a Hajnalnegyed felé vezető, szerpentines út.

Anyukámat a 4-es számú általános iskolából áthelyezték a 3-as számú, belvárosi líceum kicsi épületébe, de nem kapott tanári katedrát. Tanító néni lett belőle.

Engem átírattak a 19-es számú, belvárosi iskolába. Nagyon jó volt ott, mert csak velem egy anyanyelvet beszélő gyerekek jártak oda és nem voltak reggelente a harcias füstös képűek a suli udvarán. Hiába na, belváros.

Belevalók az új osztálytársaim és a miatt elég hamar beilleszkedtem a társaságba.

Megismerkedtem, és rövid idő alatt megbarátkoztam Frenkyvel, aki a legjobb tanulónak számított az osztályban. Egy valóságos két lábon járó lexikon. Nagyon sok közös vonással rendelkeztünk: Mindketten szerettük a természetet, pontosabban lő a csúzlival, mint én, és imádja a horgászatot.

1981-be, egy Mikulásnapra megrendezett suli-bulin megpillantottam Frenky kishúgát. Életembe olyan szép lányt mint Frenky húga, nem láttam.

A Mezőutcán felépültek a tömbházak. Délutánonként már nem mentem ki az erdőbe, hanem az újonnan felépült tömbházak között kujtorogtam mivel ott lakott egy pár osztálytársam és arrafelé több, velem egy anyanyelvet beszélő gyerek lakott, akik a lebontott, belvárosi házakból, nem pedig a várost övező, lebontott falvakból költöztek oda. Új havereket szereztem. Kezdtünk mi is sokan lenni és a füstös képűek csapatát, már mi kergettük.

Beiratkoztam a sportoló-munkás, súlyemelő egyesületbe, emelgetni a vasakat, ami nagyon jót tett,  mert levezettem vele a fölösleges energiámat. A Megyei stadionhoz jártam edzésekre a Kakaó utcán át (ott a Germán-Házikó melletti lépcsőkön, mert ott volt a legrövidebb az útvonal az edzőteremig)

Egy éjszaka nagy robajra ébredtünk. A Hajnalnegyed felé vezető útból, földcsúszamlás miatt leomlott egy jó nagy darab.

Egy kis idő múlva kijavították, de élesítették egy pár fokkal a kanyart.

A tőszomszédunk, kapott a vállalattól egy nagyobb lakást, a Hajnalnegyedbe. Nem szeretett volna elköltözni a Monostorról, mert sok rokona és régi falubelije lakott a környéken (tudod Kicsilány, a Monostor negyed egyesült falvai) és a miatt, apukámnak felajánlotta, hogy:

-Szomszéd, ha akarja, költözzön fel a Hajnalnegyedbe és nyer egy szobát, és én, átköltözök a maga lakásába és így én is, nyerek egy szobát.

-Jó, felmegyünk és megnézzük, ha tetszik, akkor cserélünk.

Másnap délután apukámmal felmentünk háztűznézőbe, egy sport tv-vel, meg egy antennával felszerelve és addig forgolódtam a négyemeletes tömbház tetején az antennával, ameddig sikerült olyan pozícióba helyezni, hogy az M.1-es adás megjelent a képernyőn.

Egy hét múlva felköltöztünk a Traşcăului nevezetű utcába.

Eleinte nagyon bántam, mert az új negyed annyira új volt, hogy még nem voltak járdái és esős időbe valóságos sártengerré változott a környék. Na meg ott voltak a latin, lakónegyedi új szomszéd gyerekek, akiket még nem ismertem, és még ők sem ismertek engem.

Edzések után visszajárogattam a Monostorra a haveri körbe. Sokat ingáztam a dombon fel, s alá (tudod, ahol most a temető van de abba az időbe még nem volt annyi fejfa felállítva ott, (de mostanába már kezd megszámlálhatatlan lenni)

Nyári szünidő, és a vele együtt járó székelyföldi „hazajárás”. A vakáció második fele az edzésre járás és miegymással telik. Szereztünk egy nagy traktorbelsőt, amivel sokat csónakáztunk a kincses városunkat átszelő Szamos folyón, ahol elvágtam a bal térdem, valami széttört borosüveg törmelékbe. Nem csónakáztam többet.

Fejlődött a tehnologia és divatba jött a videó. Sok, ponyva akciófilmet néztünk akkoriba.

Az egyik filmbe láttam egy érdekes fegyvert, ami nagyon megtetszett.

Gyártottam magamnak egy olyasmit. Két, tűz fölött edzett somfa botocskát, egymáshoz erősítettem erős madzaggal, és az Agromonia fölötti kis fenyves erdőbe kezdtem gyakorolni a filmből ellesett mozgásokat. Amikor úgy éreztem, hogy jól pörgött a két botocska akkor néhanapján ellátogattam a régi tömbházhoz és terrorizáltam a sok suttyó, ex-szomszéd gyereket. A legváratlanabb pillanatokba lerohantam őket, és csihi-puhi azután, meg iszkiri elfelé.

Azt sem tudták mi történt velük. Könnyen megtehettem, mert abba a korszakba gyakori volt az áramszünet és a sötétbe burkolózó utcákon órák hosszát lehetett csatangolni. Tudod Kicsilány, szórakoztató volt, mert visszaadtam nekik mindent, amit a hosszú évek folyamán kaptam tőlük, és úgy éreztem, hogy megérdemelik, mert kölcsönkenyér visszajár. És látod, milyen igaza van a jobb adni, mint kapni mondásnak. A haveri kört nem akartam bevonni az egyszemélyes hadjárataimba mert úgy éreztem, hogy az becsületbeli ügy volt, mivel engem potyoltak hosszú időn keresztül és amiatt úgy illett, hogy én adjam vissza nekik, ne a banda.

Divatba jött a csöves hullám. Sokat szaladtunk a trendi miatt a zsernyákok elöl, mert ha megfogtak, akkor levágták a vállig érő hajunkat (több haver megjárta és mi tanultunk az esetükből) és gumibottal rávertek volna a tenyerünkre meg a talpunkra. Így hát inkább szaladtunk (szóval Zozinak, sincs mindig igaza a meneküléssel kapcsolatba)

Megjelent a mozikba a Szuperember és egy kis idő elteltével a Pókember. Két osztálytársam, Hovatovább H György és Stüpeky S Zoltán (Kicsilány, az utóbbi S. Istvánkának a bátya) fogadtak, hogy ki erősebb, Pókember vagy a Szuperember. Gyuri, a Pókember, Zolika, meg a Szuperember mellett kardoskodott. Egyikük sem engedett a magáéból. A Katedrális melletti megállóban folyt a vita. Egyszer Zolika kijelentette:

-Nézd Gyuri! Én vagyok Supermen! -És avval, a fejét leszegve, nekiszaladt egy szabályosan közlekedő fehér tv-s dubának. Frontális ütközés… Hanyatt esett behasadt fejjel, de a következő pillanatba már talpon volt és beszaladt a Katedrálisba, mi utána. Alig tudtuk megfogni és lefogni. Szegény sofőr, hiába fékezett egy nagyot, mert csak dőlt Zolikának a fejéből a vér. Ahogy meg tudtuk fogni, a tv-s dubával beszállítottuk a sürgősségire ahol tizenkét kapoccsal, öltötték össze a fején a sebet, és „enyhe” agyrázkódással beutalták a korházba.

Túlélte, és megnyerte a fogadást. Hat-hétig nyomta az ágyat.

Hat-hét után, egy pár osztálytársammal, kezdtük kikísérgetni a Kolinai-Dombra, hogy végezze el az egészségügyi sétáit, nehogy elsatjadjanak az izmai. Nyolc-hét után helyrejött és megint jöhetett iskolába, de fel volt mentve a tornaórák alól.

Ebből következett a bonyodalom, mert miközbe mi, a tornaterem öltözőjében voltunk, amikor Zolikát behívta egy pár VIII-Á-s fiú az osztályukba, ahol leégették gyufával a haját csak azért, hogy jobban lássák milyen nagy a forradás a fején. Pecázó H Ilona szaladt a be a rossz hírrel a fiúöltözőbe (a kis huncutka). Beszaladtam Borostás G Péterrel a VIII Á-sok közé, kitörtük a katedránál levő tanári szék lábait és tettük a gyújtogatókat ahol értük… Majdnem kidobtak az iskolából a miatt.

Megúsztuk egy kettes magaviselettel és egy fegyelmi négyszöggel. Na meg műhelyórán, saját kezűleg meg kellett javítsuk az eltört széket.

Zolikának az anyukája hálája jeléül, megjutalmazott minket egy jó hosszú szál házikolbásszal, aminek nagyon megörvendtünk mivel nagy szó volt akkoriba, mert nem volt a boltokba kaja, szóval ételjegyekre volt beosztva a fejadag. Kb ilyen sorrendbe: Fél kiló disznóhús, fél kiló cukor, fél tábla vaj, tíz tojás, stb. És mindez a bőség havonta egy embernek. Képzeld Kicsilány, micsoda „fényűzésbe” tengettük mi, az életünket akkoriba.

Közös elhatározásra jutottunk. Főzünk egy jó krumpligulyást a kolbász mellé. Kisebb koromba hiába töltöttem kevés időt otthon, mert csak ellestem egy kis konyhaművészeti titkot nagymamámtól, aki a Nagyteleki, grófi konyhán dolgozott fiatalabb korába, mint szakácsnő.

Szereztünk egy üstöt, egy borszeszégőt, vittük a krumplit és hagymát. Frenky hozta a fűszer keveréket, és reggel nyolckor, földrajz órán begyújtottuk a borszeszégőt a gulyás alá.

Négy órán keresztül nem volt baj, de amikor matekórán kezdett terjengeni a gulyás illata az osztályban akkor már nem volt mit tenni. Négyzetgyök L Csaba, a matektanár elvtárs lefülelt bennünket az óra vége felé, hogy mit is mesterkedünk mi igazából a hátsó padban.

Elkacagtuk az egészet és lebaszás helyett, szerzett egy kis sót a takarító néniktől, mert azt nem hozott senki. Elosztottuk úgy üstből.

Frenky, (Tudod Kicsilány, az a kicsi szőke, jó barátom, akit látásból TE is ismertél) majdnem a szomszédom amióta a Hajnalnegyedbe laktam

Délutánonként, edzésekről hazafelé menet meg szoktam látogatni. Sokat segített nekem a házi feledataim megoldásaiba, mert csudára egy jó fej. De én is voltam annyira jó koponya, hogy amikor mértanórán megkérdezték, minek van sugara, habozás nélkül rá tudtam vágni, hogy a Napnak) Utána sakkoztunk, vagy tollaslabdáztunk az utcájukban lakó gyerekekkel.

Azok között is sok volt a latin eredetű gyerek, de sokkal jobbindulatúak voltak, mint a külvárosi lakónegyedbeli latin eredetű gyermekek. Nagyon jól egyeztünk velük.

Egy meleg nyári nap. Vettem egy liter tejet. Szomjas voltam, és jól belekortyoltam. Tejporból volt készítve. Nagyon megutáltam. (Azóta sem ittam tejet)

Szerelmes lettem egyik osztálytársnőmbe. Éltornász R. Júliába, és ő is viszontszeretett.

Divatba hozták az üres, kólás bádogok gyűjteményét. A városba, csak a Diákvárosba lehet találni olyasmit. Veszélyes hely, mert a sok külföldi diák miatt nagyon járőröznek arrafelé a milicisták. De megéri rizikózni, mert egyes különlegesebb darabért tíz pénzt is adtak a megrögzött gyűjtők.

És a bádogok mellett még postabélyegek adás-vételével is foglalkoztam, ami szintén elég jól jövedelmezett.

Frenky által megismerkedtem egy pár velem egykorú gyerekkel a diákváros környéki utcákból. (Kicsilány, csak egyet említek meg neked a sok közül, Bálasz B Tibit aki a Kőkert utca 91-es szám alatt lakott)

Nyár végefelé kezdtek visszaszállingózni a külföldi diákok. A mostani 69-es klub előtt volt a külföldi diáksereget szálitó buszok végállomása. Többedmagammal segédkeztünk nekik, a nehéz bőröndöket felszállítani a bentlakásokba.

Cserébe kaptunk tőlük: csokoládét, cigarettát (aminek apukám nagyon örvendett), csuing-gumit, teli üdítős bádogokat.

(Kicsilány, most biztos mosolyogsz, amikor olvasod e sorokat, de akkoriba nagy cikk volt a teli, kólás bádog) és pénzt is adtak.

Sok pénzt szedtünk össze a külföldi diákvándorlás szezonján, mert csak kék százasaik voltak, és semmi aprópénzük, mert akkor csak az álam váltotta a valutát, mert nem léteztek magán váltóirodák. Cikis volt kijönni a bentlakásokból a zsernyákok miatt, mert soha nem tudtuk mikor várnak a bejáratnál.

Kigyulladt a XVII-es bentlakás. Nagyobb volt a füst, mint a tűz de a sok diák fejvesztve, a pánik tetőfokán rohant, egyesek ki az épületből, mások meg fel a tetőre.

Egy néger diák kiesett a hatodik emeletről és szörnyethalt.

Mi gyerekek, megrökönyödve bámultuk a véres látványt. Nem voltam figyelmes és hátulról galléron ragadott egy zsernyák, ja bocs egy milicista elvtárs. A havereknek volt idejük elspurizni.

Az elvtárs kérte a személyazonosságimat, de sajnos nekem még nem volt olyasmim, mivel nem töltöttem be a tizennegyedik életévemet. De amikor azt mondtam neki, hogy nincs, ő úgy értelmezte, hogy nincs nálam. Amikor azt mondtam, hogy csak tizenhárom éves vagyok, azt sem hitte, mert egy fél fejjel magasabb voltam, mint ő.

Körülbelül egy fél órán keresztül csapkodta a tenyerimet a gumibottal.

Szerencsém volt mer véletlenül arra járt, Bálasz bácsi, Tibinek az apukája, és mondta a rendőrnek, hogy ismer engem és tényleg csak tizenhárom éves, vagyok.

A rendőr hazáig kísért és otthon meg kellett mutassam a keresztlevelemet. Miután meggyőződött róla, hogy igazat mondtam így zárta le a beszélgetést: -Máskor ilyen időbe legyél az iskolába, ne tekeregj az utcákon.

„Vakáción” voltam mivel szombat délután volt. Két hétig alig tudtam tárgyakat megfogni, úgy el volt dagadva mind a két tenyerem.

Egy hellén diák, nem tudom véletlenül, vagy kibaszásból egy tasak „csuing-gumi” helyett, egy tasak kotongumit adott. Nem tudtam mi az, de szép volt a csomagolása és eltettem. Gondoltam meglepem vele a barátnőmet (ne kacagj Kicsilány, mert abba a korszakba hiánycikk volt a boltokba és az abortusz is illegális volt. Boldog lehetsz, hogy nem azokba az évekbe voltál tinédzser)

Megkezdődött az új iskolai „tanév”, a hétfői nap. Találkoztam Júliával, és átadtam neki a érdekes csomagolású csuing-gumit

-Nézd Tutyus, mit kaptam egy hellén diáktól. Azt hiszem rágógumi.

Lent voltunk a tornaterem előtt (mivel rég nem láttuk egymást) Kijött a tornateremből egy felsőbb osztályba járó iskolatársunk, Középcsatár K Tibor, egy nagy titán és kikapta a barátnőm kezéből a tasak “rágógumit”. Kértem szépen adja vissza, de nem akarta. Nagyon össze bakalódtunk, és egy idő után belátta, hogy jobban jár, ha visszaadja.

Suli után, Júlia, hazahívott hozzá, hogy varja össze az egyenruha zakómat, ne kelljen olyan szakadt zakóval, hazamenjek.

Miután megvarrta, kibontottuk a „rágógumis” tasakot és, a rajzok után rájöttünk, hogy kell „fogyasztani”. Idővel mind „elfogyasztottuk”.

Megismertem Frenky apukáját, aki fiatalabb korába híres barlangász és alpinista meg vitorlázógép pilóta volt. (A Szelek barlang bejáratánál emléktáblába van vésve a neve) Egy szombat délután magával vitt a Szelekbe, ahol, mint tiszteletbeli meghívottként vett részt egy nemzetközi barlangász találkozón. Frenky kishúgával, elemlámpával felfegyverkezve, felfedező útra indultunk (nem volt karbidlámpa kéznél)

Átnedvesedtek az elemek, kialudtak a fénycsóvák és mi ott maradtunk a nagy sötétségben. Két óra múlva valami holland barlangászok bukkantak ránk, és kísértek vissza a Nagyterembe. Mind a ketten megkaptuk a nyaklevesekkel körített lelki fröccsöt.

Bagaméri bácsi, a Kolozsvári barlangász egyesület akkori elnöke úgy nevetett, hogy fordult le az ülőhelyéről. Olcsón megúsztuk.

Lejárogattunk a haverekkel a nemzetközi vonathoz ahol az átutazó turistákkal csencseltünk.

Sokat szaladtak utánunk a vasúti társasághoz beosztott rendőrök, de megérte, mert tudtunk venni kávét, illatos szappant, cigit, csokoládét, fogpasztát, stb. De jártunk úgy is, hogy a kifizetett árút sem tudtuk átvenni, mert jött a rendőr őrjárat és mi kellett spurizzunk.

Egy haverünk, menekülés közbe balesetet szenvedett, aminek következtébe belehalt a sérüléseibe. Többet nem mentünk csencselni, mert ráébredtünk arra, hogy a pénz nem a minden a világon, és igazság szerint nem is volt bő választásunk mire költsük, mert a kaja fejadagra volt kimérve és azért a kevésért is hatalmas sorokat kellett kiállni és az is megtörtént, hogy pár órás sorban állás után az orrunk előtt fogyott el.

Nagyon sok zsíros kenyeret, úgynevezett munkásflekkent ettünk akkoriba.

A pénzeket, amiket időközben összeszedtem, belegyömöszöltem a „sárga malacba” de már letettem a szándékomról, hogy biciklit vegyek, mert a két lábam is oda vitt, mint egy bicikli, és nem is hibásodott meg olyan gyakran mint egy bringa.

Sokszor kajtatott a szobába a malac után a bátyám, de nem találta meg majdnem soha.

A sok edzés meghozta a gyümölcsét. Megnyertem Aradon az országos súlyemelő bajnokságon a bronzérmet.

Elkerültem Besztercére, az ifjúsági válogatottba, és a miatt nagyon keveset tudtunk együtt lenni Júliával. Közös megegyezésre felbontottuk a kapcsolatunkat.

A 4-es számú líceumba felvételiztettek, és bejutottam, latin tagozatra (ami a későbbiekbe kihatott az anyanyelvi helyesírásomra)

Találtam egy másik barátnőt magamnak, de inkább úgy kéne mondjam,  hogy ő talált meg magának. Besztercei a csaj és Csinibaba S Kornéliának hívják. Hat év korkülönbség volt köztünk.

Kicsilány, tudod, azt szokták mondani: Öreg tyúk, fiatal murok és finom a húsleves szóval nem voltunk hivatalosan együtt, csak úgy éjszakánként, mivel a sportszállóban dolgozott éjszakai recepciós műszakba.

Különböző belföldi, és külföldi vetélkedőn nyertem egy pár dobogós helyezést.

Majdnem két éve Beszterce városba éltem, amikor egy esős délelőtt kicsengettek egy nagyszünetre. Az osztályterem előtt ácsorogtunk, mert senkinek nem volt kedve kimenni a csorgó esőbe. Egyik osztálytársnőmet mindenki szeme láttára nagyon baszogatta az, ex-szeretője. Szerelmi vita. A srác, két tulok cimborája is besegített a menetbe. Mindenki passzívan figyelte a színjátékot. Egyszer elcsattant egy pofáncsapás aminek következtébe az osztálytársnőm felhasadt ajakkal nekizuhant a falnak ahol nagyot koppant a feje. A passzív szereplőből átvedlettem aktív szereplővé és... Egy idő után én sem voltam éppen szalonképes, de két srácot be kellett szállítsanak a sürgőségire és az ex-szeretőt, az ortopédiára törött kézzel. Tanulja meg a barom, hogy: Nem illik egy nőt felképelni! Ököllel pláne, hogy nem.  Rendőri, és fegyelmi bizottsági ügy lett belőle.

Sok kellemetlenségem támadt az esemény miatt. Végeredményképp páros lábbal kirúgtak a válogatottból.

Hazakerültem Kolozsvárra, ahol a Nagyszakállú Sámuel líceumba kerültem, szintén latin tagozatra.

Már egy hete jártam az új osztályba, amikor levitték a fél iskolát a Dunacsatorna építéséhez, közmunkára, ahol: Ehetetlen volt a kaja, hatalmas sártenger, és egész napi lapátforgatás és rengeteg szúnyog fogadott minket.

Éjszakára, fürdőszoba nélküli bádogbarakkokba voltunk elszállásolva.

Nagyon felügyeltek ránk és nem lehetett átszökni az osztálytárs elvtársnőkhöz. Egy örökkévalóságnak tűnt az a három hét.

Végre hazaszállítottak. Itthon vártam a hajnali öt órát, hogy le tudjam csutakolni magamról azt a sok rámragadt koszt (tudod Kicsilány, abba a korszakba csak olyan korán volt melegvíz szolgáltatás a tömbházban, szóval pontosabban 05-töl, 06:30-ig).

Itthon kezdődtek a P.T.A.P órák. Külön egyenruha. Az iskolába, másfajta egyenruha. Kötelező, elegáns, nyakkendővel meg karszámmal ellátva.

Megutáltam az egészet.

Kicsilány, emlékszel, mikor azt kérdezted tőlem, hogy:

-Miért nem öltözködsz elegánsabban?

-Mert nem szeretem az eleganciát.

Hát tudd meg, azért nem szeretek puccos-cuccokban járni, mert tizenegynéhány évig, majdnem naponta rám kényszeríttették az elegáns viseletet, és nagyon megtelt a hócipőm az egészel.

Egy párszor kivittek a Monostori lőtérre 5,6-os karabéllyal lőgyakorlatokat végezni. Rájöttem, hogy van egy velem született adottságom. Pontosan lövök, sokkal pontosabban mint az osztálytársaim.

A katonatiszt, aki felügyelt ránk az éleslövészeten többször próbára tett, és minden alkalommal majdnem a maximális pontszámot értem el.

Egy házibuli után, az elbűvölően szép, szőke, kékszemű, Életvidám Enikő nevezetű osztálytársnőmmel egymásra találtunk, mint két kóbor lélek, és elég hosszú időn keresztül szolgálatos szeretői viszonyba voltunk.

Szünetekbe nem lehetett kimenni a suliból mert a nagykaput, nyolc óra után bezárták és a kiskaput Vera néni, őrizte aki „nagyobb volt mint a kiskapu”. Képtelenség volt mellette kislisszolni.

Felfedeztem egy titkos kijáratot, az alagsoron keresztül, a régi kazánteremnél, ahol az egyik ablakrács sarokvassal és zárral volt ellátva.

Jövendőbeli lakatos szakmunkásnak készítettek elő minket, ami nagyba hozzájárult, hogy könnyedén kireszeljük a zárat nyitó kulcsot. Akkor jártunk ki a suliból amikor kedvünk tartotta.

Az év, tizenegyedik havába, a „skorpió csillagjegyébe, Erzsébet napján felragyogott egy kicsi Csilla-g Kolozsváron”.

Befejeztem a Nagyszakállú Sámuelbe a tanulmányaimat.

Felvételiztem és bejutottam a 7-es számú szaklíceum, kertészeti és borászati szakára, de megint latin tagozatra.

Enci, a szüleivel együtt kivándorolt a „minden lehetőség földjére”, ami az akkori idők legnagyobb telyesitményének számított. A keresztapja, egy néger filmszínész, akit a barátnőm apukája egy elég fura körülmény által ismert meg, segített nekik kijutni. S.P (Kicsilány, nem biztos, hogy helyesen írtam le a nevét) de ő a keresztapukája Encinek. Mindenki meg volt rökönyödve aki látta a fehér-fekete fényképeken a kicsi szőkeséget egy néger mellett (behozta egyszer a suliba a cakkos szélű 6 x 8-as fotókat, amilyeneket annak idején Kolozsváron szoktak készíteni, és megmutatta az oszinak mert az kételkedett és mesének találta amikor Enci elmondta, hogy igazság szerint miért hiányzott négy napot igazolatlanul a suliból.

Négy napot tartózkodott kincses városunkba a keresztapja. Ez még „Svédmariska” aligazgatósága alatt történt) Kialakult a mondás: -Ha kijutsz a „minden lehetőségek földjére”, akkor négergyermeket és trippert ne hozzál haza szuvenírnek (Kicsilány, az écet abba a korszakba még nem „találták fel”, és e miatt még nem volt divatba mifelénk)

Én négereket már láttam a diákvárosba, és tudtam, hogy ők is csak olyan hús-vér emberek mint amilyenek mi vagyunk, és amiatt nem voltam megrökönyödve.

Encivel elég gyakran levelezgettünk. Nagy ritkán el is értek a levelek a rendeltetési helyükre. Manapság filmes szakmában dolgozik és van két szép gyermeke. Az első címe ahová a leveleimet címeztem: 212 Seneger building 4291 north vilkox avenue Hollwod… (még őrzöm az első levelét, ami ideért)

Egy másik haverem a családjával együtt kiszökött az országból, és Bécsországba telepedtek le, ahol menedékjogot kértek, és kaptak. Menő vendéglőjük van és még tartjuk a kapcsolatot egymással.

Meguntuk a szülőhazánkba és egy páran elhatároztuk, hogy átszökünk a Nyugati szomszédainkhoz, az Ugronokhoz.

Vettünk egy pontos útvonalat egy egyéntől akinek a nagymamája Érmihályfalván lakott.

Majdnem biztosra mentünk, mert tökéletes az útvonal mivel annak alapján előttünk több csoportnak sikerült átkelni a határsávon.

Március 14-én, a határsáv szélén voltunk. Átevickéltünk három elég széles, mocsaras öntözőcsatornán, de nem volt szerencsénk, mert az ünnep miatt megduplázták a határőrséget a hazai oldalon. Közülünk senki nem gondolt erre.

Visszavonultunk, de kegyetlen visszavonulás volt csuromvizes ruhákban egy márciusi éjszakán a sötét mezőkön bolyongani. Tüdőgyúladás nélkül hazaérkeztünk Kolozsvárra.

Besoroltak katonának. Hogy ne vigyenek el beiratkoztam a Vakmerő  István, elméleti líceum nagy épületébe, estis tagozatra. Nem értem el elég nagy jegyet a felvételin és amiatt, megint latin osztályba jutottam be.

Szolgálatos szeretője lettem Zsörtike Anna M-nek aki oszálytársnőm volt

Egy decemberi délután hazakísértem, és amikor hazafelé tartottam „utolért” a forradalom a Horea úton. A tömeg a főtér felé sodort magával. Beértünk a Matyi térre ahol elcsattantak az első puskalövések, azután elszabadult a pokol. Úgy lőttek ránk, mint a nyulakra. Sebesültek, halottak, „tank” a Konti szálló előtt... Be voltam rezelve.

Lapítottam a főtéri templom tövébe. Hasonkúszva daraszoltam bokortól-bokorig.

Kibújtam valahogy a katonaság által felállított gyűrűből, sokat szaladtam, és úgy látszik valaki szeretett engem ott fenn, mert sértetlenül hazakerültem.

Sajnos az egyik nagyon jó Monostori haverinám nem volt ilyen szerencsés. Lelőtték a sörgyár mellett. Nagyon szép lány volt, és nagyon jól egyeztünk. M. Luminak hívták és nagyjából egyidősek voltunk. Hosszú ideig nagyon búskomor voltam emiatt.

Véget ért a kommunista korszak. Mindenki örvendezett, mint “bolond a gombjának”.

Megkezdődött a demokrácia. Egy kicsit furcsa volt, hogy a csöves viseletem  láttára nem szaladtak utánam a rendőrök, és este tíz óra után is nyugodtan elmehettem mellettük az utcán és még csak le sem igazoltak. Tudtam, hogy a komunizmusba nem szabadott beszélni. Demokráciába beszélhet az ember, mert úgyse hallgatja meg senki a mondanivalóját.

Forgalomba kerültek a óvszerek. (Minden sarki boltba található)

Legalizálták az abortuszt.

Apukád, otthagyta a Dermata nagyipart és kisiparos lett belőle.

Idővel, a Klausenburgi elmegyógyintézet szomszédságában megalapította a Pelló-Art bőrfeldolgozó termelőszövetkezetet.

Keményebben edzettem és látszott is az eredmény javuláson, hogy van hús a mészárszékokban. Kilókat lehetett venni naponta, nem fél kilókat havonta.

Temesváron megnyertem az országos súlyemelő bajnokságon az ezüstérmet. Nagyon szét volt lőve a város. (Kicsilány, az azért volt, mert  ott robbant ki a forradalom és két hétig lőtték az embereket meg az épületeket)

Elég jó jegyeim vannak a suliba. Járogattam a Józsába (az egy diszkó volt az állomás háta mögötti  kisutcában)

Röhejes mert még banán ízű kotongumit is forgalmaztak a boltokba.

(Baba, cigánykereket kéne vessél örömödbe, hogy ilyen bő választékú csuing-gumis korszakba vagy tinédzser. Mi bezzeg tinédzser korszakunkba örvendtünk, ha egy-egy pillangós látexgumihoz jutottunk)

Befejeztem az estit. Jutalomkönyvet is kaptam a jó tanulmányi eredményeim miatt. Elballagtam a suliból (Sok virág, nagy kánikula)

Megjelent a mumus, a seregtől a behívóm.

Elmentem a haverekkel gyilkosságot követni el a kocsmába. Borba akartam fojtani a bánatot. Ahogy befordultunk az egyik, Hajnalnegyedi kocsmába, egy alak kiszúrt minket magának, és állandóan körülöttunk vagánykodott és bennünk lakott, hogy miért beszélünk „hazátlan” tájszólásban. Annyira vitte, hogy megborította az asztalunkat, aminek eredménye az lett, hogy minden csupa kifolyt bor meg tömény ital lett, hogy a törött poharakról ne is beszéljek. Megrúgtam, nekiesett a kirakat nagyságú ablaknak, kitörte vagy betörte? A lényeg az, ha nem húzom vissza az ablakkeretből akkor ráesett volna egy nagy darab ablaküveg, és elvágta volna a gégéjét. Gyorsan kifizettük a „fogyasztásunkat” meg a hirtelenjébe felbecsült anyagi kárt is megtérítettük, és mielőtt a rendőrség kijött volna helyszínelni mi, szépen angolosan leléptünk, mert egy katonaviselt haver beijesztett a szövegével:

-Ha átvetted a behívód és az aláírásodat is odabiggyesztetted akkor lehet hadbíróság elé terjesztik a rugdosásos esetet. Ha meg úgy lenne, akkor mehetsz a büntető hadosztályba. Az ott eltöltött időt nem számolják be az A.M.R-be.

Annyit járt a szája, hogy megijedtem, fogtam az útlevelet és még aznap este elindultam a Nyugati Szomszédaink felé.

A határállomáson leszállítottak a vonatról és visszahoztak Kolozsvárra, ahol megtudtam, hogy a határon nyilvántartás vezettek a jövendőbeli katonák névsoráról, mivel sok katonajelölt inkább kivándorolt mintsem elmenjen a hazai seregbe, bakának. (Kicsilány, abba az időbe még kötelező volt a katonaság mindegyik tizennyolcadik életévét betöltött, épkézláb fiúnak) Apukámnak volt egy ezredes ismerőse, aki segített rajtam.

Elintézte, hogy nem baszkinyáltak meg nagyon, csak annyival, hogy tíz nappal a behívómon szereplő dátumhoz számítva, hamarabb kellett jelentkezzek a Bukarest melletti, Măgurelei kaszárnyánál (az olyan, mint Kolozsvár mellett, Szamosfalva)

A csendőrség kötelékei közé soroltak be, ami nem olyan rég még szekus alakulat volt, csak az elnevezését meg az egyenruhákat változtatták meg a forradalom után. De a kiképzőtisztek még a régi gárdából valók voltak. Szokatlan volt a civil élet után a sereg de a sok P.T.A.P. órának hasznát vettem és hamar beilleszkedtem.

Az első éles lövészet után felfigyeltek rám, és egy idős tiszt beválasztott egy tíz főből álló, gondosan válogatott csapatba és kioktatott minket a céllövészet művészetére. Nagyon sok időt eltöltött velünk a lőtéren, és telitömte a fejünket sok olyan apró fortéllyal, amitől a golyó pontosan célba talál. Ott ismerkedtem meg a Dragunov (rövidítve a P.S.L) nem csak anblokk, hanem a legparányibb alkatrészeivel is. Sokkal pontosabb fegyver, mint az A.K 47-es, a Kalasnyikov utóda.

Az idős tiszt nagyon büszke volt rám. Mindenki előtt csak úgy emlegetett, a tanítványom.

Bánéászán megnyertem az országos csendőr cselgáncs versenyen a hatodik helyezést, pedig soha életembe nem tanultam cselgáncsozni. A miatt a verseny miatt sokat kellett járőrözzek a rendőrökkel a Rahova és Ferentári lakó negyedekbe. (Kicsilány, látod, azért milyen furcsa az élet menete. Gyerekkoromba milyen sokat spuriztam a zsaruk elől és most az éjszakáimat mellettük töltöttem el)

Horribilis dolgokat láttam, és... (megutáltam saját magam tőlük)

Az eskületétel után, áthelyeztek Kolozsvárra, a Budai Nagy Antalon található laktanyába.

Áthelyezésem után egy rövid idő alatt megismert az egész laktanya mivel megnyertem egy fogadást, amit egy hadnaggyal kötöttem. Egy négy napos kimenő, egy tucat palackos bor ellenébe. Nem hitte, hogy sikerül a régi kartingpályán egy teljes kört spulnizzak két darab A.G 9-esel és két darab A.G 82-es alaplapjával.

Képtelennek tartott egy akkora teljesítményre, mert az összsúlyuk kicsivel több mind 160-kiló volt. Megkötöttük a fogadást, paroláztunk az egyezségre, felvettem a vállamra a vasakat és mindenki ámélkodására, futólépésbe megtettem a vasakkal egy teljes kört.

Egyik katonacimborám, aki az estibe osztálytársam volt megkérdezte a hadnagyot:

-Hadnagy úr, miért fogadott ezzel a káplárral, mert valamikor nem is olyan rég 200 kilónál többet emelt a feje fölé. Súlyemelő „bajnok volt” civil korába.

-És te ezt most mondod nekem? Ötven fekvőtámasszal jutalmazlak az arany beköpésedért. Hamar-hamar, mert használni fog az egészségednek!

Az egész osztag nevetett, és majdnem kórusba mondták: -Látod te nagyszájú, miért nem tudsz lakatot tenni arra a lepcses szádra

Erőltetett menetbe megtettük az utat a laktanyától, Jára völgyéig. Két-tízperces szünettel. Nyolc napot táboroztunk ott.

Egy Kőrösfői katonatársammal, mezítláb, feltűrt nadrágszárral, beálltunk a patakba és csupasz kézzel fogtunk egy pár, kis pisztrángot. Mire kikászálódtunk a patakból, hasonlított a bőrünk színe a kikerics színére.

Jött a hadnagyunk és elvette tőlünk a legszebb halakat, avval a megvigasztaló szöveggel, hogy majd ad cserébe egy fél liter, finom szilvóriumot, csak érjünk vissza Kolozsvárra. A majd-al maradtunk.

Kivezényeltek Máramaros megyébe egy Săpînţa nevezetű falu ellen. Egy nagyszabású balhé keveredett ki. Lehettünk vagy ezren csendőrök és rendőrök vegyesen. A falubeliek számbeli fölénybe voltak. Legyőztük őket, de nagyon borzasztó volt.

Elvittek Sonkutára A.G 9-el lőni. Olyan régimódi teherautóval szállítottak le odáig, hogy sikerült kétszer berúgjunk az úton, mert amióta hazakerülten a fővárosból, minden este bevertem a fél liter görény szeszpálinkát (volt amikor többet is) hátha el tudom felejteni a Ferentári örömlányokat akiket sokszor majdnem félholtra vertek a stricik és elcsúfították az arcukat borotvapengével vagy késsel.

A koldusokat, akiket parancsszóra meg kellett gumibotozni.

A máhálás kocsmai tömegverekedések ahol sokszor a puskatussal kellett távol tartsam magamtól meg a rendőrtől a bevadult késes, füstös képűeket, mert a gumibot egy kalap szart sem ért.

Az erősítés sokára érkezett, és ha nem én ütöm őket, akkor ők szúrtak volna engem. Stricik, buzik, zsebmetszők, rengeteg kóbórkutya és a minden lépésnél tornyosuló, bűzfelhőbe burkolózott szeméthegyek.

A Săpînţai eset sem volt fényesebb, mert ott idős néniket meg idős bácsikat is szó szerint le kellett taglózzuk a lábukról, hogy ne kerüljön senki a hátunk mögé mert akkor...

Nem egy katonatársamnak vágták bele a hátába, jobbik esetbe a kést rosszabb esetbe az éles kapát. Szóval ha nem akartunk egy kapát a hátunkba hazavinni „souvenirnek” akkor minden elénkbe kerülő emberi lényt harcképtelenné kellett tegyünk. Hogy nyugtassuk a lelkiismeretünket, azt mondogattuk egymásnak:

-Mindhogy az én anyukám sírjon, akkor hát inkább sírjon az ő anyukájuk.

(Kicsilány, nagyon szégyellem magam, de az volt az ábra. Nem tettem szívesen, de mégis megtettem...) Szóval esténként öntöttem a nyelvem mellé a sok „pálilonkát” hátha sikerül egy kicsit feledni a sok kellemetlen emléket. Meg nem tagadom jólesett pálinkázás közbe dumálni a cimborákkal takarodó után. Erősebbnek bizonyult az alkohol mint a szervezetem. Hibáztam. Nem kellett volna annyit igyak mint egy gödény mert azért voltak kellemes élmények is, mint például amikor Dörmögő D Visánt és Bohém B Máriuszt (akivel időközbe meghaverkedtem) jól felmérgesítettük a Latin Nemzeti Színházba, ahol egy pár katonatársammal együtt statisztaként szerepeltünk az Ábrahám Jankó című színdarabba.

Az utolsó előadáson, mivel előadás előtt ellátogattunk a színház bárjába, nem a partitúra szerint szerepeltünk, hanem úgy egy kicsit a magunk feje után.

Kicsilány, TE, mint okleveles filmrendező képzelj el magad elé húsz bekekszelt statisztát, aki alig áll a lábán és a nézőtér zsúfolásig meg van tömve. A színház igazgatója tépte a haját idegességébe. De a vége az lett, hogy egy hatalmas vastapsot szakítottunk le a közönségtől. Úgy látszik részegen nagyobbat alakítottunk, mint józanon. Azt mondták nekünk: -Ti jók lennétek színészeknek mert színetek az van, de eszetek sajnos az nincs.

Szép volt, jó volt de köszönöm, végre leszereltem.

Hogyha reggelente, ébredés után nem ittam meg a féldeci pálinkát reszketett a kezem, de annyira, hogy nem tudtam megtartani egy pohár vizet anélkül, hogy fél pohár víz ki ne löccsenjen belőle.

Abba a periódusomba sokat jártam a kocsmázni a Spagettibe (mostani Édes-Életbe) csak akkor még a kocsmának a fele, nyitott terasz volt. Jókat ittam Zozival aki a jogot végezte Kolozsváron.

Az évfolyamtársnőivel sokat jártunk bulizni a diákvárosi bentlakásokba ahol már nem volt elszállásolva olyan sok külföldi diák, mint régebb.

Ki-kiruccantam Budapestre és használt női ruhákat vettem bálára és itthon eladtam őket darabszámra. Elég jól jövedelmezett. Egy időn túl már meg volt a kuncsafti kör, és már rendelésre hoztam a ruhákat.

Meguntam, hogy állandóan reszkessen a kezem és kezdtem kijárogatni a Bükk erdőbe, az Árpádcsúcs felé és ott Erdőkerülő Visunak a forrása körül császkáltam. Reggel hat óra körül szoktam indulni otthonról és est tíz óra körül haza szoktam menni. Jót tett mivel egy kis akaraterővel és idővel leszoktam a pálinkáról. Alig érintkeztem az idő alatt az emberekkel. Sokat tornásztam, és megint jó kondiba kerültem.

A sógornőm, egy Kolozsvári látogatása alkalmából ajánlatot tett egy jól fizetett melóra. Elvállaltam és kiutaztam Budapestre, ahol az lett a feladatom, hogy egy menő cégnek az újonnan beinduló fővárosi fiókja számára terjeszteni kellett a reklámkatalógusait, megadott címekre.

Darabszámra fizették és sokat kellett gyalogoljak a nehéz táskákkal a vállaimon, hogy jól fizetett meló legyen. Amikor a végére értem és ide kellett volna adják a fizetésemet, kibaszott velem a sógornőm.

A szomorúbb része a dolognak az volt, hogy ami pénzt vittem magammal otthonról (tudod Kicsilány, hogyha minden kötél szakad legyen amivel hazautazzak) azt a pénzt is kölcsönvették az utazótáskámból.

Amikor kértem legalább az enyémet adják vissza, azt mondta a tesóm:

-Majd a fizetésemből visszaadom.

Nekem a hócipőm teli volt a majd-al és lerendeztem egy durcáskodós jelenetet, amire a tesóm rám uszította az elég nagy testű, korcs kutyáját.

A kutyus nekemszökött, de nem volt ideje harapni, mert egyenesen egy szélespengéjű konyhakésbe ütközött, amit nagy serényen felkaptam a kenyereskosár mellől és magam elé tartottam.

Egy párszor még megbökdöstem a lábaviszi kutyust, de nem akartam agyonbökdösni, mert csak hároméves volt és sajnáltam.

Elvégre vezényszóra ugrott nekem. Csak lelohasztottam a harci kedvét.

Begyúrtam a cuccaimat az utazótáskába és elmentem a tesóméktól mert féltem, hogy idegességembe valami butaságot teszek.

Egész éjjel céltalanul lötyögtem Budapest utcáin. Nem lapult egy árva fitying sem a bugyellárisomban.

Ahogy virradt kimentem a Moszkvatérre és szerencsémre találtam munkát. Alkalmaztak egy pékségbe.

Egy kivándorolt, jó barátomnál szálltam meg, Árpádföldön a XVI-os kerületbe.

Egy hajnali órába a munkába menet, találkoztam egy haveremmel aki munkából jövet, felajánlott egy melót.

Kecsegtető volt a gázsi és elvállaltam, de a pékséget nem hagytam ott ameddig nem győződtem meg róla, hogy biztos az az állás. Fárasztó periódus következett, mert reggel a pékségbe és éjszaka egy táncparkettel ellátott sztriptizbárba, rendfenttartó emberként tevékenykedtem. Napi négy órákat aludtam de anyagilag nagyon megérte.

Még a szüleimnek is tudtam hazajuttatni a fizetéseimből mikor egy-egy hétvégére haza szoktam utazni.

Egy időn túl otthagytam a pékséget, mert időközbe a mulatóhelyen megemelték a fizetésemet és az bőven sok volt a megélhetéshez.

Délutánonként jutott időm elnézegetni a Tüzesvízbe (Kicsilány, az egy kocsma amelyikbe a sok „Erdei menekült patkány” tanyázott. Így neveztek minket egyes Budapesti emberek) és hazai híreket hallgattam. Sok Kolozsvári ismerőssel szoktam ott találkozni. Megbarátkoztam egy Lone Star néven emlegetett rúdtáncos művésznővel akivel együtt dolgoztam a bárba és egy idő után a hivatalos szeretője lettem. Inoxrúd W Bernadettnek hívják a polgári nevén.

Felköltöztem hozzá az albérleti lakásába. (Balatonfüredi, vagy Almádiai születésű... már nem emlékszem pontosan) Egy ideig gondtalanul éltünk egymás mellett amikor a nyakunkba szakad a tél, és Dettike összeszedett egy kemény influenzát, amitől nagyon nem érezte jól magát. „Emeltes lázzal nyomta az ágyat” és olyan állapotba nem mehetett dolgozni. Én sem mentem, és a bérpalotában ápolgattam. Kirúgtak minket a munkahelyről ahol mind a ketten feketén dolgoztunk. Fogyott a közös pénztárunkból a zsé mert kibaszottúl drágák voltak az orvos által előírt gyógyszerek, meg a kaja, meg úgy álltalába a mindennapi megélhetés...

Kérhettem volna a szüleimtől kölcsön, mert elég sok forintot hazavittem nekik, de szégyelltem magam. Pedig csak addig kellett volna ameddig azt a kritikus periódust áthidalom. És így utólag belegondolva az lett volna a legjobb megoldás, de eső után köpenyeg.

A barátnőm kilábalt az influenzából. Nyakunkon voltak a számlák. Napokig jártuk a várost meló után vadászva. Dettike talált magának, én nem. Bementem a Tüzesbe ahol találkoztam Stüpeky Zolikával. Ő is munka után kutatott. Úgy látszik a munkanélküliség télen ragályos nyavalya.

Vettünk egy Expressz magazint (Kicsilány, az olyan, mint nálunk a minden kedden megjelenő Pióca újság) amiből minden lapot figyelmesen átnyálaztunk, minden potenciális álláshirdető telefonszámot feltárcsáztunk, kimentünk a Moszkvatérre is de ott sem alkalmazott minket senki.

Amig ott ücsörögtünk a téren a haver talált az újságban egy hírdetést és brahiból azt mondta:

-Gyere jelentkezzünk a… hátha oda kellünk. És ha esetleg alkalmaznak akkor legalább ott nem lesz ekkora locs-pocs, meg ilyen hideg.

Megittunk egy-egy sört a legközelebbi bisztróba, és megbeszéltuk a dolgokat. A fogalmunkat az egészről a Rejtő Jenő (művésznevén P. Howard) könyvek alapján alkottuk.

Nagyon röhejesen nézhettünk ki ott, abban a kocsmában, ahogy a söröskancsóval a kezünkbe lelkesítettük egymást.

Elmentünk a megadott címre és jelentkeztünk. (De bár ne jelentkeztünk volna) Jó nagydarab emberkék voltunk mind a ketten, és megfeleltünk az elvárásoknak. Alkalmaztak.

Elbúcsúztam Dettikétől és elkerültem Gallországba (és onnan még elég sok helyre szerteszét a nagyvilágba)

Meg volt a kemény kiképzés, jó zsold, keserű élmények (Kicsilány, a fővárosi élmények fix-pix azokhoz képest), felejthetetlen emlékek és életre szóló barátságok (ott van például K. A. Igorkin akiről csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy egy élettel adós nekem és nem olyan hálátlan, mint TE.) és még sokan mások a világ elég sok tájáról. Fiatalok voltunk és bohémek…

Kicsilány, most beszélhetnék neked a szimbolikus gránátról, amit a tizenhat tűzlángocska ölel körül, Sidi Bel Abbés városkáról, az Algériai nagy chelifről, a tahatról ahol néhanapján valóságos pokol volt az életünk.

A Hádesz-Üstjéről ahol mikor tehettük, leittuk a félhomályt az égről, a 30-kilós menetfelszerelésről.

A percenkénti 88-lépéses sivatagi menetelésekről, a Lebel karabélyról, ami manapság már csak a díszegyenruhához tartozó kellék, Fülöp királyról, aki 1830-ba megalakította az idegenlégiót... De mégse beszélnék neked erről a periódusomról. Remélem megértesz. Köszi.

Kisebb, nagyobb sérülésekkel átvészeltem. Szerencsés voltam és élve megúsztam.

Miután a Gall állampolgárságról és a nyugdíjról lemondtam, országunk határát mégis egy elég vastag bankszámlával léptem át.

De nem tudott vigaszt nyújtani a pénz mert már hosszú idő óta nem tudtam nyugodtan aludni a rémálmaim miatt. A fene basszná meg azokat a rohadt éjszakákat. Sokszor nem mertem elaludni mert ahogy elszenderedtem azonnal ott voltak és... kísértettek.

Miután hazaértem Kolozsvárra meglátogattam Stüpeky S Zolikát akivel együtt voltam besorolva, csak őt egy nagyobb sérülés miatt hamarább leszerelték. (Kicsilány, S. Istvánka azért nevezett engem emberhegynek, mert egy 127-kilós, hústömeg voltam valamikor)

Elég szomorú látványt nyújtott a cimbora. Nem lehetett vele egy épkézláb mondatot sem váltani, mert éppen a mindennapi, tömény szeszterápiával próbálta gyógykezelni a múltat..

Mielőtt hazakerültem volna a seregből a Brassói nagymamám balesetet szenvedett. Nagyon megsérült a csípő és a medencecsontja. Az orvosok diagnózisa: -Sajnáljuk, de nem fog többet a lábán állni. Ezután már csak tolószékbe fog tudni közlekedni.

Amikor hosszú távollétem után hazaértem, anyukám nagyon örvendett, hogy megkerültem. Szegényke már azt hitte, hogy elvesztem.

Azt füllentettem neki, hogy a Hortobágyon, egy isten háta mögötti tanyán dolgoztam jó fizetésért. Elhitte mert jó barnára voltam „sülve” csak nem a Hortobágyi Nap, pirított le.

A sors iróniája az az, hogy a baj soha nem jár egyedül és amikor jön, akkor csőstől szakad az ember nyakába.

Mert ahogy hazakerültem rövid időre a Kolozsvári nagymamám is ágynak esett. Nagyon idős volt.

Sajnáltam szegényeket, mert ha már egyik nagytatámat sem ismertem, mivel az egyik elsett a fronton a második világháborúban és a másik nagytatámat, ugyancsak abban a világháborús korszak vége felé, mint honvédet elhurcolták Szibériába, hadifogságba. Soha nem tért haza.

Még a sírjukra sem tudok kivinni egy pár szál virágot néhanapján, mivel azt se tudom ha van e egyáltalán sírjuk?

Ezek után a mamókáimon segítsek ha tudok. Ráment majdnem az összes pénzem, de a Brassói nagymamám két év után újra tudott járni és még botra sem kellett támaszkodjon. Megérte az anyagi áldozatot meghozni. Anyukám és nagybátyám foglalkozott a Brassói nagyival, én csak finanszíroztam.

Közbe itthon gondját viseltem a Kolozsvári nagymamámnak aki nem tudott már felkelni az ágyból. Szép lassan sorvadt napról-napra.

Naponta lementem hozzá mert nagyon makacs volt és nem akart felköltözni hozzánk.

Egyik testvéremnek sem volt annyi ideje, hogy meglátogassa abba az „ágyban sorvadós periódusában” pedig biztos jólesett volna szegénykének akár egy rövid villámlátogatás is. Pedig a testvéreimet jobban szerette kisgyermek korunkba, mint engem. Rajtam csak a mérgét vezette le fakanállal, pedig én nem is mérgesítettem soha, mert jóformán nem is voltam otthon. Az utcákon lófrálva, és az erdőbe csatangolva nőttem fel.

Férjhez ment a nagyobbik húgom.

Szolgálatos szeretője lettem egy Hajnalnegyedi szép asszonykának.

TE, a szüleiddel együtt átköltöztél a Marostéri lakónegyedből, pontosabban a 36/8-as Kérges utcából a Kőkert utcába. Egyezik a házszám a költözési év számával. Ott találkoztunk első ízbe, de mind, ahogy két ismeretlenhez illett nem vettünk tudomást egymásról. Köszönés nélkül mentünk el egymás mellett a járdán. (Kicsilány, az ilyen mozzanatokra emlékszel? Vagy még nagyon kicsike voltál akoriba)

Meghalt a Kolozsvári nagymamám. A modern orvosi tudomány, tehetetlen volt a biológiai órával szembe. Nem tudta visszafelé pörgetni az időt. A temetésen azt mondta egy haverinám: -Ne menj vissza a nyugati szomszédainkhoz dolgozni. Itthon is találsz munkát.

A havereim nem tudták hol voltam én négy éven keresztül, és ha ők azt mondták Ugronhon én nem javítottam ki, hogy Gallhon.

Álltam a temetés költségeit, és már jó lett volna valami munka után nézzek, mert kezdett nagyon sovány lenni a pénztárcám. A temetés után rövid időn belül találtam munkát...  

          

                                                 -1999-

Október 01-én, reggel 06:50 Első munkanapom a Kicsisuliba. Én lettem a kapus.

Nevetségesnek éreztem magam, mert eszembe jutott az a mondás

„Fotbalistának készült, aztán kapus lett belőle”

Kicsilány, a suliba újból “találkoztunk” de még nem kereszteltük el a találkozásainkat Talik-nak. A kapusfülke tőszomszédságába, az 1-es teremben volt akkoriba az osztályod és VII-es voltál. Hatvány S Árpád, becenevén „Szketi” volt akkoriba az oszid. Egyik reggel elkéstél az első óráról és ameddig az osztály előtt vártad a kicsengetést, bemutatkoztunk egymásnak. Megtudtam, hogy Bálasz B Kxilának hívnak. De a nagy korkülönbség miatt, csak Kicsilánynak szólítottalak. 

Baba, még emlékszel szünetekbe hányszor jöttél a kapuhoz és duruzsoltad, hogy:

-Kapusbácsi, ki tetszik engedni a Szánásig, hogy vegyek egy kiflit magamnak, mert nagyon éhes vagyok.

-Anyukád nem csomagolt tízórait? Vagy otthon felejtetted?

-De csomagolt, csak azt nem szeretem.

Kiengedtelek mert őszinte voltál és szépen kérted. Nekem meg eszembe jutott Vera néni, a Nagyszakállú Sámuelből (aki nagyobb volt mint a kiskapu, és nem akartam egy második „Veranéni” lenni)

Egy takarító néni, szemtanúja volt a jelenetnek és miután kiengedtelek, azt mondta:

-Vigyázzon evvel a gyerekkel, mert I-IV osztályos korába álltalába füllentett és nehezen kezelhető makacs gyerek volt. Még megjárja egyszer miatta.

-Miket tett, hogy kellett füllentsen?

-Például eldugta a tízóraiját a padba, és azt mondta tanítónénak, hogy megette, pedig még csak elsős volt. Az apja megbízásából, a személyzet kellett figyelje, hogy tényleg megeszi a tízórait vagy füllenteni fog, hogy megette.

-Mostanáig biztos kinőtte a gyemekkori rossz szokásait.

-Vagy nem! Tudom, mit beszélek, mert a lányommal járt egy osztályba. Az oszija, Strézsinek keresztelte és az tudja mit jelent. És hatodikos korába már nem csak, hogy füllentett, hanem kérés nélkül pénzt vett el otthonról a szülei pénztárcájából. Sőt, nem csak otthonról, hanem...

-Elnézést, lejárt a szünet és most be kell, csengessek. De köszönöm, hogy tetszett figyelmeztetni.

Kicsilány, nem vettem figyelembe a hallottakat. Ártatlan gyermeki csínytevéseknek könyveltem el magamba, amit biztos már kinőttél.

De, kíváncsivá tett a takarító néni információja és kezdtelek jobban megfigyelni.

Élveztelek, mert majdnem olyan makacs természeted volt mint az enyém volt kisgyermek koromba.            

Állandóan kardoskodtál az igazad mellett, amikor Busi dobta utánad a tornacipőjét, mert felbasztad a pihent idegrendszerét, vagy amikor szaladtál ki Szketi órákról, és ültél az udvaron a farakáson ahol dühödbe el-el pityeregted magad mert nem akart megérteni téged senki. Sokszor alig tudtalak megvigasztalni és rábeszélni arra, hogy kérezkedj vissza az órára mert az ilyen rebellis megnyilvánulással nem érsz el sokat.

Jó volt veled beszélgetni, mert a naiv ártatlanságoddal és no-sens csacsogásaiddal felejtetted velem a múltam.

A sok beszélgetésünk alkalmával rájöttem, hogy éppen olyan makacs és önfejű vagy mint én. Engem valamikor így jellemeztek az akkori pszichológusok: “Nehéz kiismerni, ez gondot okozhat a tanárainak, és diáktársainak egyaránt. Könnyen megesik, hogy ő lesz a meg nem értett ember az osztályban, és mégis élvezni fogja a helyzetet, hisz épp ettől állandóan képes lesz a megújulásra.

Határozott elképzelése van a képességeiről, és a jővőéröl (Kicsilány, emlékszel, hogy szoktad mondogatni? –Egy öreg mafiozó lesz a férjem, aki fogja finanszírozni a világ körüli utazásaimat) Hibáit nehezen ismeri be, nála nem működik a befolyásolás, vagy a jobb útra térítés, ettől csak még jobban megmakacsolja magát. Hatalmas ésszel rendelkezik, és egyedülálló képességekkel, de csak ő egyedül tudja ezeket a felszínre hozni magából”

(Na, Kicsilány, találtál olyasmit ebbe a szövegbe, ami rád is illene egy kicsit?)

November 20-án, egy szombat délután otthon, az osztálytársaid körébe ünnepelted a születésnapodat. Én, Frenkyinél voltam.

Elfogyott a cigink és lementem az Akváriumba vegyek egy dobozzal. A visszajáró aprópénz helyett egy karamellát adtak a boltban. Kijöttem a boltból és találkoztam Mosolygós L Esztikével, aki akkoriba a legjobb barátnőd volt. Elmesélte, hogy a születésnapodat ünnepelitek.

A cigis doboz sztaniolos papírjába becsomagoltam a karamellát, vágtam egy parányi fenyőgallyat, amit rögzítettem a papírra és megkértem szépen Esztikét, vigye be az ünnepeltnek. Bevitte és átadta neked a szülinapi jókívánságommal együtt.

Hétfőn a suliban illedelmesen megköszönted a gesztusomat és az „ajándékot”.

December…Vakáció előtti hangulat, leányöltöző, a Nagysuli tornatermébe. (szemtanú elbeszélése alapján)

Átöltözés közbe kiesett 200-pénz a harisnyabugyidból ami akkoriba elég csinos összegnek számított. Amire TE, ámélkodva felkiáltottál: -Jaj! Honnan került hozzám ez a pénz?

Kicsilány, azt egyedül TE, tudod. Én csak annyit tudtam, hogy apukád elég gyakran ellazsákolt bőrszíjjal, mivelhogy bőrdíszműves és a miatt egyedi mintákkal „díszítette” a bőrödet is. Csak ő azt kérdezte:

-Hogy került hozzád az a pénz?

Szemtanúja voltam, amikor az egyes terem előtt a kihalt folyosón, akkora pofot vágtál zsebre apukádtól, hogy csak úgy lobogott a hajad. Akkor is kábé olyasmiért... de, továbbra is meghívtad az osztálytársaidat a cukrászdákba, és gálánsan fizettél nekik. Gondoltad, hogyha lekenyerezed őket, akkor nem közösítenek ki a társaságukból. Bocs, Baba, hogy zsebre dugott kézzel nézzem a jelenetet, de a családi perpatvarba nem avatkozhattam bele.

Ez a jelenet rámutatott, hogy még nem nőtted ki a rossz szokásaidat.

Elhatároztam amennyibe lehetséges, segítek leszokni az enyveskezűségről. Beléptünk:

                                                 -2000-be

Néhanapján elmentem a súlyemelő terembe a stadionhoz. De nem volt nagy életkedvem, mert nagyon gyakran rossz álmaim voltak. Kísértett a múlt. Nem akartam a pálinkához nyúlni. Mivel nem szerettem volna megint a csábító méreg hatalmába kerülni, amelyiknek S. Zolika esett áldozatul. Amennyibe lehetett ritkán látogattam, meg mert féltem, hogy mellette engedek én is a csábításnak, és tényleg nem akartam megint függőségbe kerülni. Tapasztalatból tudtam, hogy milyen az a fránya, kányacsípte „pálilonka”, hogy a macska rúgta volna meg.

A cimbora nem akart leszokni róla, én meg nem akartam rászokni mellette.. És a sör nem zsibbaszt, mert az csak egy kesernyés folyadék amitől sokat kell „pislantani” de nem erősebb mint én.

Egyhangú az életem mert a korosztályombeliek, vagy kivándoroltak külhonba, vagy megnősültek, vagy férjhezmentek. Családot alapítottak., és foglalt emberek lettek.

Egy délután találkoztam a tesóddal a Diákvárosban és elkísértem egy Vilmost sétáltató körútra.

A régi vízvezeték közelébe található ház udvarából átszöktek a kerítésen valami korcs kutyák és összemarakodtak a fekete bundájú, testes, Vilmos nevezetű kutyusotokkal, aki kölyök korától veletek nevelkedett.

Egy pár öklömnyi nagyságú „kaviccsal” visszaszöktettem őket a kerítés túlsó oldalára. Még szerencse, hogy akkoriba még nem voltak leflaszterozva az utcák.

Hangos, terjedelmes párbeszédet folytattam a korcskutyusok gazdijával, megtűzdelve a jó édes anyukánk „hogylétével”.

Kocsmákba nem jártam, délutánonként inkább behúzódtam az Agromonia fölötti kis fenyves erdőbe, ahol megismerkedtem egy pár nagyobbacska gyerekkel, akiknek a zöme a Nagysuliba járt.

Belécsöppentem egy jó tízen évvel fiatalabb társaságba. Egy számomra, addig teljesen ismeretlen generáció. De jól éreztem magam az újdonsült havereim körébe.

Kiszűrtem magamnak egy pár kishavert, akivel jobban egyeztem, és cseles verekedő fogásokat oktattam nekik. Kérdezték:

-Hol tanultad?

-Bukarestbe, a csendőrségen.

Jók voltak azok a bemutatók, mert karbantartottam magam én is velük, és ők is tanultak egy kis önvédelmet, mert csak védekező fogásokat tanítottam nekik mivel magasról leszarom azt a mondást, hogy: A legjobb védekezés a támadás.

Kicsilány, téged is láttalak egyszer-kétszer a fenyvesbe. A családdal együt sétáltattátok Vilmost.

Június 10-én, 10-órakkor hivatalos voltam a Nagyszakállú Sámuel, emeletes líceum udvarán rendezett ballagásra. Egy újdonsült kicsi haverem meghívott. Megígértem neki, hogy elmegyek.

A 6-almas Ő-d osztálytársa volt. Szóval „kicsifalu” ez a Kolozsvár. (és Kicsilány, kikérem magmnanak, hááát ez, hogykinéz? Én pillantottam meg hamarabb, és mégis veled szűri össze a levet! Ez nem igazságos. Itt valami svingli van a dologba) Baba, csak vicceltem.

És ha már a Maci-Lacinál tartok, akkor, még abban az évbe felvételizett és bejutott a földrajz egyetemre. Észrevétlenül elröppent az év és beléptünk: 

                                                            

                                                 -2001-be

Kicsilány, befejezted a nyolcadik osztályt, és mielőtt átkerültél volna a Nagysuliba írtál nekem egy levelet, amihez mellékeltél egy hibásan nyomtatott fényképet, amelyiken TE, voltál feltüntetve. A konyhátokban tanultál egy történelemkönyvből. A következő szöveget írtad a kép hátoldalára: “Me, and may self tanulunk”

A leveled tartalma meg ekképpen hangzott: EGY OLYAN BARÁTNAK, AMELYIK IGAZÁN MEGÉRDEMLI. ÖRVENDEK, HOGY TE VOLTÁL A KAPUSBÁCSI, MERT 100-SZOR JOBB KAPUSBÁCSI VOLTÁL MIND A TÖBBIEK. KIVÁNOM MINDEN VÁGYAD TELJESÜLJÖN ÉS VALÓRA VÁLJON MINDEN ÁLMOD. VÁGYAD REMÉLEM MI „SKORPIÓK” VALAHOGY CSAK KIJÖVÜNK EGYMÁSSAL.

Kicsilány, nem tudom, hogy történt de azt hiszem haverek lettünk, legalább is én úgy láttam, és ha azt a szöveget írtad nekem, akkor azt hiszem TE, is úgy láttad a dolgokat. (De remélem nem kívántad komolyan azt, hogy az álmaim...)

Megkezdődött a nagyvakáció. A vakáció ideje alatt kénytelen voltam elvállalni minden kínálkozó feketemunkát, mert nagymamám csonttörése nagy eret vágott a büzsémbe és már alig volt tartalékom és a Kicsisuliba meg vígjátékba illő fizetésem volt, és ráadásul a három hónapos nagyvakáció ideje alatt, fizetés nélküli szabadságon voltam.

Kicsilány, szóval akárhogy csűrtem-csavartam négermeló nélkül, nem ütötte volna a széle a hosszát. Állandóan mozgásba kellett legyek mint egy perpetuum-mobile ha nem akartam elsüllyedni. De mindazok mellett nem akartam otthagyni a sulit, mert a sok gyerek között úgy éreztem hamarosan helyre fogok jönni lelkileg. Kicsilány, tudod, valamit-valamiért.

Elrepült a nagyvakáció. Megkezdted a Nagysuliba a kilencedik osztályt.

Így kezdődött az új iskolai tanéved: “Megy két szűzhártya a sivatagban. Kérdi az egyik: -Hová megyünk? -Mire a másik: -Nem tudom, de majd csak kilyukadunk valahol!”

Szóval… megtörtént a „konzervbontás” rituáléja, mivel szolgálatos szeretőddé bűvölted Úttörő M Csabikát, aki a kettes terembe kezdte az új iskolai tanévet, mint tízedikes diák.

Jól egyeztetek egymással, és napról napra szépültél. Kicsilány ha így folytatod, elhomályosítod a Napnak a ragyogását.

Szakítottam a barátnőmmel. Egyedül szeretek aludni, ő meg nem, hát szakítottunk.

Magányosnak éreztem megint magam. Egy nagyon jó haverinám megsajnált és a következő jó tanáccsal megpróbálta megmagyarázni nekem a világ rendjét: „Eltelik az idő a fejed felett és ráébredsz, hogy egyedül maradtál. Keress magadnak egy élettársat és telepedjetek le a saját tűzhelyetek mellé édes kettesbe”

Megfogadtam a tanácsát és elkezdtem keresgélni a 6-almas Ő, nénimet, de sajnos nem találtam meg, mert egyik sem bizonyult az igazinak. Pedig sűrűfésűvel fésültem át a vadászterületet.

Egy válóperen esett át a húgom, és egy idő után újra férjhez ment. Az első házasságából született kislányát, néha-néha ellazsákolta az aktuális sógorom. Így hát magunk mellé vettük a gyerkőcöt. Érdekes helyzet alakult ki. Nem kellett megnősüljek és mégis hozott a gólya egy Dzsumit. Csak azt bánom, hogy nem fiúcska, mert a Barbi babákhoz nem konyítottam. De megoldottam a helyzetet mert rászoktattam kicsiautókkal és stamperlis karabélyokkal játszani. Így már sokkal jobban bogoztam magam. Eltelt ez az év is és beléptünk:                   

                                   

                                                 -2002-be

Rohamosan telik az év. Nagyon jól éreztem magam a suliba betöltött álláskörömbe a sok kis (749 db) „pszichológusom” között. Sokat nevettem a sületlen vicceiken. És újra itt a nyár, mert az idő fűrge kismadár...

A fiatalabb generációból egy kis haverina olyan egyetemi problémákkal küszködött, amit 600 zöldhasú dolcsival meg lehetett volna oldani.

Negyven napos határidő állt a rendelkezésére a probléma megoldásához. Amiatt sokat pityergett. Vigasztaltuk, és megígértük neki, hogy segítünk rajta, amit nem nagyon akarózott elhinni, mert, rövidnek találta az időt, olyan sok pénz kiteremtéséhez.

(Kicsilány, még emlékszel Kutyás M Attilára, aki egyszer bent volt a kapusfülkében a Kicsisuliba és felajánlotta neked ha akarsz a vakáció ideje alatt kimehetsz vele A Nyugati Szomszédainkhoz, Heves megyébe dinnyeföldet őrizni, elég jó gázsiért. TE, meg azt mondtad, hogy szívesen mennél, ha megyek én is. Két nap múlva meg lefújtad a tervet, mert azt mondtad, hogy apukád biztos nem engedne el). Szóval az a srác, amikor meghallotta milyen gondja van a kicsi haverinának azt mondta:

-Gyerekek, kell pénz rövid idő alatt? Gyertek dohányültetvényre dolgozni!

Suma-sumárum, elmentünk a kicsi haverina barátjával dolgozni, mert kiszámoltuk, ha kajára nem költünk sokat akkor harminc nap alatt, kettőjűnk fizetéséből kijön a 600 dolcsi és még marad nekünk is egy görbe éjszakára való.

A szálló ingyenes volt, mert egy csűrbe betolt utánfutóba betett szalmazsákon aludtunk és a fürdőszobánk egy 200 literes fémhordó volt, állványra felszerelve és öntözőrózsával ellátva, na meg az elmaradhatatlan árnyékszék, jó messze a csűrtől. Kicsilány, harminc napon keresztül úgy robotoltunk, mint „Tamás bátya a gyapotültetvényen” mivel egész éjjel öntözték a dohányt és nappal a tűző napsugarak hatására sokszor 60 Celsius-fokig is felemelkedett a sorok között a hőmérő higanyszála. Nem volt leányálom. A harmincadik nap kezdetén a csillagok utóhada tántorogva menekült nyugat felé, itt-ott maradt csak belőlük maroknyi rendíthetetlen hátvédnek, hogy az általános megfutamodással dacolva, egy időre még tartóztatni próbálja a hajnalt, de nem sikerült nekik. Hajnalba jött a góré és leszámolta nekünk a felbecsülhetetlen értékű munkadíjat, amivel határidő előtt futottunk be Kolozsvárra.

A kicsi haverinának megoldódott a problémája. Mai napig hálás. És részletre még a pénzt is visszaadta. Pedig nem kértük.

Azon a nyáron a 6-almas Ő-d, a Gyilkostónál összekapott egy egyénnel akire ráuszította a barna vadászkutyáját. Az egyén védekezett. A Maci-Lacid észbekapott, hogy azért több mind kétszer-kettő, inába szállt a bátorság, nyaka közé kapta a hosszú lábait és a kutyájával együtt hősiesen elmenekült a balhé elől.

Ahogy hazakerültem a dohányföldről, otthon két napi keresgélés után találtam másik melót egy építőtelepen és vele párhuzamosan egy nagyon jól jövedelmező éjszakai melót, „olyan lányok mellett”, ami sajnos nem volt nagyon hosszú lejáratú, mert az emberi kapzsiság miatt két hónap leforgása alatt bebukott.

Férjhezment Frenky kishúga Tendon Bubuschhoz, (aki a Kolozsvári hegymászó egyesület kiváló egyénisége)

Lenyűgözően szép a menyasszony. A nagy eseményre megint összegyűlt a régi baráti kör. Úgy éreztem, hogy kezd visszatérni az életkedvem (mert csak úgy lüktetett a vér az ereimben... a töménytelen vörösbortól)

Kicsilány, úgy emlékszem egy kirándulás alkalmából, abba az évbe lőtték le Vilmost, valami kocavadászok akik „összetévesztették egy mackóval” (de nem vagyok száz-százalékosan biztos benne.) Eltelt ez az év is. Beléptünk:

                                                 -2003-ba

Januárba, segédkeztem a nővérednek havat seperni és jeget törni a Kőkert utcai házatok előtt, a járdán. Lazán indult az év. TE néha-néha ki szoktál menni a szüleiddel Magyarfenesre, a hétvégi, emeletes házzal ellátott kúriátokhoz. Én is néhanapján ki szoktam menni arra a vidékre a barátaimmal, csak egy hétvégi házhoz.

Tavasz végefelé, apukád elengedett a szomszéd faluba diszkózni ahol szolgálatos szeretőddé bűvölted Borhörpintő B Bélát, egy Magyarfenesi srácot, és állítólag Vagánycsávó Rezsőt is, a felső szomszédját... (az nem biztos, lehet csak dicsekedett a srác) De a Kicsisuliba, egyszer köszöntetek egymásnak a folyosón, és miután TE, kimentél az udvarra a tornaterem felé azt mondta nekem, hogy ő is aládvágott.

Időközbe szolgálatos szeretőd lett Korsói O Róbert, aki Esztergom, B. Bálint utcába lakott abba az időbe...

A nővéred befejezte a XII-osztályt és balagás előtt állt.

Ő volt az osztály pénztárosa. Otthon tárolta a ballagásra összegyűjtött osztálypénzt, ami elég kerek összeget tett ki. (majdnem 15 millkót)

A ballagás előtt szervezett és rendezett egy házibulit a Kőkert utcai házatokban.              

A BALLAGÁS ELÖTTI HÁZIBULI (pontokba feltüntetve)

1-A nővéred az osztály pénztárosa.

2-Otthon, a szobájába tárolja az osztálypénzt.

3-„Szerveztetek” egy házibulit.

4-A nővéred sugallatára, apukád téged bízott meg annak a szobának a felügyeletével ahol tárolta a sok lovét.

5-Azt a szobát „próbafülkének” neveztétek ki. Oda irányítottátok a sok ismerős és ismeretlen vendéget akik díszesebb ruhákba akartak vedleni.

6-TE, mint szobafelügyelő úgy szobroztál a szoba ajtója előtt, mint egy királyi ajtónálló alabárd nélkül. Mert jólneveltséged nem engedélyezte, hogy kukolj egy „próbafülkében”.

7-Kézen között elpárolgott a tetemes osztálypénz.

8-Mosolygós L Esztikére akarták terelni a gyanút, akinek csak annyi a hibája, hogy akkoriba a legjobb barátnőd volt és amiatt, a „hiba” miatt majdnem úgy repült a Nagysuliból mint egy vezérvarjú.

9-Az osztálypénz légnemű halmazállapottá való átalakulása után, az adott körülmények között megijedtél és megpattantál otthonról.

Segítőkész V Marcinál (C.Z-nél) töltöttél el egy éjszakát. Szegény fejed, csak TE, tudod milyen idegállapotba lehettél.

10-Másnap apukád a nagyszünetbe megjelent a Trabival, amit a Kicsisuli előtt leparkolt. Bement a Nagysuliba ahol felsorakoztatta az osztályt, akik a prés alatt vallottak. Elárulták hova vagy elbújva.

11-Elmentek a kisajtolt címre ahonnan nem tudtál megpattanni mert...

Mire jöttél rá Marciéknál? Hogy nem TE, vagy bezárva, hanem a bejárati ajtó. És erre mikor jöttél rá?  Amikor ki akartál menni.

Szóval megtaláltak, hazavittek. Összeült a kupaktanács és feldolgozták az ügyedet. A régebbről eltünedezett 200 pénzeket vették figyelembe, aminek alapján, TE lettél a ludas a szemükbe.

12-Megszületett a verdikt. A Reggeli-Hírlapnál, lapkézbesítő lettél és a fizetésedet a legparányibb pénzérméig, apukád kezébe kellett kézbesítsed.

13-Az eltűnt osztálypénz nem került meg!  Kicsilány, nagy visszhangja volt suliban az esetnek...

Időközbe a nővéredtől, kaptam egy kicsengetési kártyát:

    

 NAGYON SOK SZERETETTEL; S KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGED

 {sepregetés, jégtörés :)}

 TOVÁBBI SOK SIKERT A GYERMEKSEREG FÉKEZÉSÉRE.

  Ballagásom emlékére. Bálasz B Orsolya 

  Ballagunk 2003 június 14-én  11-órakkor

Csak a smiley face helyett egy Napocskát  rajzolt a kicsengetési kártyára mert akkoriba az volt neki a beceneve. De azt a nevet a későbbiekbe levetette, és helyette felvette a férfiasabb hangzású Bormaci nevet, mert igazság szerint a jó bor zamata is simogathatja annyira a lelket mint a tavaszi Nap lágy sugara.

Június 12-én, szolgálatos voltam a Kicsisuliba. TE, bekérezkedtél a mosdóba. Egy fehér póló és egy szürke rövidnadrág volt rajtad.

A válladon egy narancssárga vászonzsák benne a maradék újsággal.

Elmesélted, hogy a vakáció idejére találtál munkát magadnak és beálltál újságot hordani, mert jól fog majd egy kis zsebpénz.

(Kicsilány, füllentettél csak nem volt honnan tudjad, hogy tudok a bulis esetről. Mit gondolsz? Miért segítettem neked olyan szívesen újságot hordani, ahogy megkértél)

Június 13-án, megint bejöttél a suliba és megkértél szépen, hogy aznap nem futok ki helyetted az újságokkal, mert TE, el szeretnél menni Robival, „valahová”. Elvállaltam, mert a haverem voltál.

Jó szokásodhoz híven, félmondatokba elmagyaráztad és egy füzetlapra felvázoltad az útvonalat, aminek az alapján rájöttem, hogy nem ismered saját szülővárosodat.

A hármas terembe készült rajzod szerint, aznap 85% postaládáztam az újságokat.

Amikor befejeztem a pályát, és mentem hazafelé láttalak a XVII-es bentlakás mellett éppen “fluid eszmecserét” váltottál a Robikáddal. Nem vettél észre, mert minden figyelmedet a műveletre fordítottad. Szó nélkül továbbmentem, mert nem akartam megzavarni az idillt. Estefelé felhívtál fix telefonon, és megköszönted szépen, amit érted tettem.

Másnap találkoztunk a nővéred ballagásán, mer be voltam rendelve az emelvény szétszedése és helyrecipelése végett.

Kezdtél egy kicsit apropózni, hogy milyen jó lenne ha ezután nem kéne egyedül hordjad a nehéz zsákot (és minden szerdán a két nehéz zsákot) Megígértem neked, hogy a vakáció ideje alatt segíteni fogok neked ha akarod. Akartad.

Segédkeztem, csak azt sajnáltam, hogy kora hajnalba kellett keljél és hiába voltál vakáción nem tudtad kialudni magad rendesen (Mert szeretsz jó nagyokat aludni TE, kis hétalvó) de én be kellett menjek hétre a suliba, mert hiába voltam szabadságon még két hétre a vizsgák idejére áthelyeztek a Nagysuliba és kiszúrták a szemem 500 pénzel. Na de ez mind mellékes. Szóval:

Június 16-án, hajnali fél négykor, találkoztunk a Skandinávok-Kunyhója elött és lelkiismeretesen vittük az újságot. Én, vittem a zsákot, és TE, szórtad a postaládákba a tartalmát.

06:45-kor el szoktunk válni a Budai Nagy Antal utca végébe, ahonnan rohantam a suliba.

TE, miután (a maradék, kevés újsággal) befejezted a pályát útba ejtetted és meg szoktál pihenni a Nagysuli előtt a lépcsőkön, mert nem volt kedved hazasietni.

Jókat dumálgattunk. Mikor indultál hazafelé majdnem minden alkalommal el szoktalak látni egy kis zsebpénzzel, fagyira, üdítőre mert nyár volt és sajnáltalak, hogy dolgozol és mégis „fúj a szél a zsebedbe”. (Kicsilány, ezt ne vedd úgy, hogy a szemedre akarom hányni de magamba azt gondoltam hogyha van zsebpénzed akkor nem kell a szüleid pénztárcájától enyves kézzel „kölcsön kérjél”)

Június 17,18,19,-én... hordtuk az újságot, utána suli.

A Reggeli-Hírlapnál, meghaverkedtél egy idősebb egyénnel. Családos Sz Attilával.

Június 20-án, miután befejezted a pályát utána eljöttél a Nagysulihoz és megegyeztünk, hogy szombaton meghívlak a Dzsungel diszkóba. Este kilencre egyeztettük a talit, a Skandinávok-Kunyhója elött.

Június 21-én, sajnálatos módón nem értem le idejébe a találkára mivel Frenkyvel, már szerdán felválaltunk egy melót, szombatra.

Csak késett a tehetautó, a hat köbméter sóder helyett, hetet hoztak és változott a hely ahová a sódert be kellett targoncázzuk.

Este tíz óra lett, amire befejeztük a targoncázást. Megkaptuk az 500 pénzt, a kialkudott munkadijunkat amit testvériesen elfeleztünk, elköszöntünk egymástól és lementem hozzád. De már késő volt (22:17). Még égett a szobádban a villany aminek láttára gondoltam, hogy becsengetek mert mondtad, hogy a szüleid Magyarfenesen vannak ha nincs a Trabi a ház elött.

De letettem a szándékomról és hazamentem, mert nem voltam elég szalonképes a lapátolás után.

Hétfő hajnalba nem mentem le a Skandinávokhoz.

Június 23-án, délbe megkerestél a Nagysulinál és csábos mosolyod kiséretébe, csatába vetetted a kornyikáló pacsirta hangodat, és másnap hajnalba már megint hordtuk az újságot. (Itt megemlítem, hogy 14-percet késtél. Első késésed volt)

Éppen indulófélbe voltam amikor kijöttél a kapun, és szaladtál utánam, mert nem akartál kiáltani a kihalt, csendes utcába.

Egéssz héten az újsághordás szerepelt az étlapon. Péntek délbe megint megpedzetted a diszkós meghívást mert a szüleid azt a hétvégét is Magyarfenesen szándékoztak eltölteni.

Megegyeztünk... és este kilenckor a megbeszélt találkahelyen voltam, ahová TE, is megjelentél húsz perces késéssel. Nem szóltam, mert azt hittem így adod vissza a múlt szombati várakozásodat, és eldöntöttem, hogy akár mennyit is fogsz késni megvárlak, mivel megígértem neked, hogy ott leszek.Megérte a várakozást, mert amikor végre megjelentél nagyon kellemes látványt nyújtottál a szemnek a megjelenéseddel.

Ha behunyom a szemem és egy kicsit megerőltetem a memóriámat akkor még most is magam előtt látlak: Fehér blúz, a balválladról szexisen lecsúsztatva, farzsebek nélküli világoskék farmernadrágod, kihangsúlyozta a formás hátsó feledet, kibontott, hosszú, göndör hajzuhatag, a kecses vállaidra omolva. Egyszóval, olyan szép voltál mint egy virágos kert egy harmatos májusi reggelen. Köszöntünk egymásnak, és mondtad:

-Úgy innék valami finomat, mielőtt lemegyünk táncolni.

-Mit?

-Legszívesebben vodkát innák, ha szabad válasszak.

Bementünk a Csúnya nénihez, és „megvettük” az üveg Perfekt Citromos Limonádét. Miután a bevásárlás megtörtént bementünk a Mikó kertbe ahol leterítettem a bordó színű mellényem egy fa tövébe és nekiláttunk vocizni úgy üvegből és oltottuk kólával. Még mondtad is:

-Milyen kár, hogy nem hoztunk poharakat, mert akkor úgy egyből fel lehetne hajtani. -Amire én heccelkedtem:

-Kicsilány, tudod mit mondott az öreg juhász?

-Na mit?

-Hajtsuk be! -Jót nevettél a mondáson.

Körülbelül a fél üveg vocit már megittuk, mikor hírtelen felemelted a blúzodat, megfogtad a jobb kezemet és ráhelyezted a bal melledre. Megkérdezted:

-Jók a melleim? Nem kicsik?

(Kicsilány, úgy látszik neked ez egy jól bevált cselfogásod, mert másokkal az esetleges rákcsomókat kerestetted a melleiden)

Bár félig meddig sötét volt, azért fel tudtam térképezni a nem mindennapi bájodat. A rossz látási viszonyok között is megfigyelhettem, hogy nem voltak hatalmasak, de feszesnek feszes volt, és amennyire ki tudtam venni a sötétbe szép formásak voltak, kicsi kerek mellbimbókkal. Megdicsértem, mivel a nők szeretik, ha dicsérik a mellüket: -Nagyon szépek és egyáltalán nem kicsik. Éppen jó, marokbavalók (pedig mondhattam volna: Szép vagy Baba, mint az álom. De a melled nem találom) Kicsilány, bocs. De akkor jobbnak találtam befejezni a piálást, és eszedbe jutattam:

-Kéne menjünk, mert elvégre táncolni indultunk nem vocizni.

Feltettük a kupakot a vodkás üvegre, elmentél egyet pislantani és lementünk a Dzsungel diszkóba. TE, bementél én kint maradtam azzal az ürüggyel, hogy: Nem szeretem a hangos zenét. De az igazi ok az volt, hogy a diszkó előtt találkoztunk egy pár gyerköccel a Nagysuliból, és látszott rajtad, hogy szarul érezted magad, mert attól féltél nehogy meglássák, hogy neked a kapusbácsi fizeti a belépődet. Szép sunyin, hogy ne lássa senki a kezedbe csúsztattam a belépő árát. Látszott a szemeiden jólesett, hogy kitaláltam a gondolatodat és nem kellett égjen a képed. Megmaradt a látszat. Elbúcsúztunk egymástól:

-Jó szórakozást. Hétfő hajnalba tali a Skandinávok-Kunyhója előtt?

-Nem vársz meg, hogy menjünk együtt haza?

-Ha akarod megvárlak a Matyinál. Kell a maradék voci?

-Igen. Köszi.

Áttöltöttük a vocit a kólás üvegbe, hogy ne kekeckedjenek a bejáratnál. Ez 00:17-kor volt, utánna kimentem a Matyira. Időkőzbe lehült a levegő és ha már vodkáztam gondoltam iszom még valamit mert első napom volt a szabadságból. Elmentem a Jókai utcába, a közeli non-stopba és vettem egy két dekás Riénszűr szilvóriumot.

Visszamentem a Matyira és leültem egy padra. Úgy számítottam, hogy ameddig kijössz addig szép lassan „elszopogatom” a két dekás páleszt.

03:22-kor, jött négy szőrősnyelvű, huszonéves, bekekszelt vagány.

Felmásztak a szoborcsoportra és csüngtek Matyinak a sarkantyúján, és nem csak csüngtek hanem rángatták is mintha le akarták volna törni.

A padrol finoman rájuk szóltam:

-Né srácok, ide ki van téve egy tábla, amin az áll, hogy pénzbírsággal büntetik azokat a személyeket akik felmásznak a szoborcsoportra. Most ha véletlenül erre járna egy rendőr megbírságolna titeket. Azt a pénzt nem lenne jobb elinni, mind odaadni a rendőrnek? Felment a pumpájuk és leszálltak, hogy verjenek meg.

(Kicsilány, emlékszel még arra a lánccal összefogott vasdarabokra, amit állandóan egy fekete bőrtokban hurcoltam magam után. Még kérdezted is egy párszor, hogy mire alkalmasak azok)

Na arra volt alkalmas, hogy megpuhítsak négy vagányt. Locsoltam a drága Rienszűr pálinkát a szemük közé, és puhítottam őket ahol értem. Ahogy vége lett a balhénak el kellett menjek a helyszínről, mert szegények nagyon megpuhultak és egy kicsit gyűröttek lettek.

Átmentem a templom északi oldalára. Kicsilány, láttalak egy sráccal besirülni egy kapu alá, ahol ültetek egy „kis” időt. Kijöttetek és 04:19-kor, átjöttél az úttesten, odajöttél hozzám és csábos mosolyod kiséretébe, azt mondtad:

-Bocs, de most nem megyek haza mert meghívtak egy bulira de találkozunk majd hétfön reggel. Ne haragudj.

-Jó bulizást. Tessék még egy kis zsebpénz, taxira.

Csókot leheltél az arcomra és elmentél bulizni, ahol egy „forró éjszakát” töltöttél el az alkalmi szeretőddel, Néhanapján K Zoltánnal, aki gyermekkorába véletlenül nekiszaladt egy ajtókilincsnek és azóta üvegszemet visel. Én hazamentem és lebubukáltam.

Így kezdődött az úgynevezett kapcsolatunk egymással.

Hétfön reggel találkoztunk. Elég borongós, esőre álló idő volt. Egy bő, harangvirág szabású, sárga ruha volt rajtad és egy fehér hosszú ujjú blúz. Már ahogy kijöttél a kapun úgy zokogtál mint a záporeső. Amikor mellém értél, megkérdeztem:

-Miért sírsz Kicsilány?

-Apám az elöbb eldobta az összes tangámat és azt mondta, hogy ameddig nálla lakom addig nem viselhetek olyan kurvás bugyikat. És az ilyen nagymama bugyikat ami most rajtam van nem tudom viselni mert állandóan patis lessz a popsim tőlük.

-Csak ennyi a baj? Megoldjuk. Veszünk másik tangákat ahogy az újsággal a Marostéri piachoz érünk.

-Igen de volt közöttük egy szép halványzöld amit ajándékba kaptam..

(Bocs Kicsilány, de itt nem értettem kitől kaptad mert hüppögtél)  Egy fél óra alatt sikerült egy kicsit megvigasztaljalak.

Miután megraktuk a táskákat újságokkal, leértünk a Marostéri piachoz de sajnos túl korán. Még nem volt nyitva egyik bódé sem. Megnéztük egyik kirakatba a kifüggesztett tangabugyi mennyibe is kerül, és annak alapján leszámoltam a kezedbe öt tangabugyi árát, hogy vegyél magadnak olyan színűt amilyen tetszik neked.

Bementünk abba a lépcsőházba, ahol találtuk a kulcsot a bejárati ajtóban, és tükörrel volt ellátva a lift. Ott mindig meg szoktunk pihenni egy keveset. Akárhányszor beértünk oda minden alkalommal meg szoktál kérni, hogy masszírozzam meg a fáradt lábaidat. Két nap múlva megvetted magadnak az új tangabugyikat, amiket állandóan elrejtve mostál és száritottál nehogy apukád véletlenül megint „kezelésbe” vegye őket.

Megkértél, hogy hétvégére vegyek egy fehér-fekete hagyományos filmtekercset mert szeretnél szexis fotókat késziteni magadról fekete színű tangabugyiba, amiket fel akartál tenni a netre. Megkérdeztél, hogyha lenne kedvem hozzá akkor lehetek én a „művész fotós”. Volt kedvem hozzá.

Megvettem a filmtekercset, lementünk a házatok alatti tornaterembe ahol tangára vetköztél, betetted a filmtekercset az apukád fényképezőgépébe és elkészítettük a művészfotókat. De hála legyen, egyik pozició sem sikeredett. Mindegyik egy nagy sötét kocka lett (legalább is azt mondtad nekem miután elvitted a filmtekercset előhívásra)

Megegyeztünk, hogy hétfön reggel hatkor találkozunk, mert szabadságon voltam és szeretél volna egy kicsivel többet aludni.

Hétfön reggel hatra lementem a Skandinávok-Kunyhójához ahol vártalak majdnem hétig, de nem jöttél. Hazamentem. Délbe 13:27-kor felhívtál a fix telefonon, és megkértél szépen. találkozzunk, de ha lehet sürgősen mert elkapott a buszon az ellenőr, jegy nélkül és nincs pénzed, hogy kifizesd a büntetést.

Aznap 14:00-kor kellett találkozzál az ellenőrrel a Marostéri Nagy-Bank előtt.

Rohantam, találkoztunk a főtéren, onnan lementünk taxival a Nagy Bankig és „kifizettük” a pénzbírságot.

Megnyugodtál, mivel nagyon el voltál keseredve mivel ha idővel hazaért volna a büntetés akkor... de még rágondolni sem mertél apukád milyen díszhisztit vágott volna ki. Megköszönted szépen a nemes cselekedetemet és megkérdeztél:

-Miért segítesz nekem annyit?

-Azért segítek neked annyit mert jól érzem magam melletted.

-És miért érzed jól magad mellettem?

(Kicsilány, akkor füllentettem neked egy kicsit)

Azért mert az idén férjhezment a nagy szerelmem és én „nagy szerelmi bánattal küzködök” és TE, enyhited a no-szens csicsergéseiddel a bánatomat.

(Közben egészen más okom volt, mert amióta segítettem neked kevesebb rémálmom volt és inkább neked, meg másnak adtam a pénzeket, mint pálinkára magamnak.

Kicsilány, bocs, HAZUDTAM neked. Ezer bocs, és egy anyamedve, úgyis az idő folyamán mind medvékkel lettél körülvéve: Bormaci, Gumimaci, Pandamaci, Maci-Laci...) Miután kifizettem a büntetésedet, bandukoltunk hazafelé.

Útközbe előálltál egy javaslattal, és javaslatod alapján kötöttünk egy egyezséget, amit az anyagias egyezség néven könyveltük el. Egy kézfogással, meg a becsület szavunkkal rögzítettük le.

Hosszú ideig nem beszéltél a ballagás előti zűrös buliról. És ha TE, nem beszéltél, én nem kérdeztelek. Azután egyszer a pihenő lépcsőházban megtörted a hallgatást és elmesélted, hogy történt az eset. Avval fejezted be a vallomásodat: -Elhiszed nekem, hogy nem én vettem el azt a pénzt! A vallomásod olyan volt mint fénysugár a sötétségbe, aminek alapján magamba felállítottam egy elméletet. De nem volt kézzelfogható bizonyitékom amivel alátámaszthattam volna. Hát inkább hallgattam. KICSILÁNY, HIÁBA TELTEK EL AZ ÉVEK ÉS IDŐKÖZBE MÁR ANNYIRA VITTÜK, HOGY MÁR NEM IS KÖSZÖNÜNK EGYMÁSNAK AZ UTCÁN attól az én szemembe nem vagy egy enyveskezű mert ha csak saját jóérzésedet nem csórtad el, tőlem soha semmit. És hőn remélem sikerült rászoktassalak a zsebpénzekkel meg bizonyos tárgyakkal, hogy KÉRNI, sokkal elegánssabb megoldás mint lenyúlni, mert vetted észre ahogy kérted és nagyjából akármit kértél adtam... ahogy be tudtam szerezni. Mint például azt a foszforzöld színű lapos cipőfűzőt (gondolom, most biztos mosolyogsz, hogy milyen banális példával rukkolok elő) de akkoriba mind gömbölyű fűzőket lehetett találni a boltokba. Ritkaságnak számított az élénk színű lapos fűző. Nyolc újsághordó napon keresztül kérted, hogy: -Mikor szerzel egy ilyen-meg olyan cipőfűzőt.

Bocs Kicsilány, de nem tudtam hamarább beszerezni.

Vakáció végefelé közeledtünk amikor Mosolygós L Esztikével, és Befolyásolható L Eszterkével, szóval a két L Eszterrel együtt bementetek a Nagysuli titkárságára ahonnan kikértétek a dosziétokat és kisiettetek, jóformán kiszaladtatok a Nagysuliból. Emlékszel, hogy visibáltatok az utcán: -Megszabadultunk a Nagysulitól! Jupííí

Átvittétek a dosziétokat a Fapálczai Cserepedő János liceumba. (A régi 19-es számú általános iskolába) Ott kezdtétek a XI osztályt. Primszám M Aliz lett az oszid.

Szegény Mosolygós L Esztike, szabadulni akart tőled, de nem tudott. Ott is az osztálytársa lettél.

Apukád felfüggesztette a büntetésedet és megengedte, hogy vakációzzál TE, is egy kicsit. Nem vittük többet az újságot.

Megkezted a XI-osztályt. Megismerkedtél az új osztálytársaiddal. Velem heti két-három alkalommal szoktál találkozni, mert az új iskoládba, fél nyolctól kezdödött a tanítás, és időközbe nekem is változott az időbeosztásom a suliba.

Reggel hét óra körül a Skandinávok-Kunyhója elött szoktunk találkozni ahonnan le szoktalak kísérni a bábszínház épületéig.

Útközben mindig megtárgyaltad velem a különböző kiadásaidat.

A pénztárcám, az egyezségünk óta, állandóan a rendelkezésedre állt mert otthonról a sok loves bulis eseted után még gyatrábban kaptál zsebpénzt.

Október...  A belváros szívébe megnyílt a Piczula kocsma. A 6-almas Ő-d, még három üzlettársával nyitották. Béketürő B Attila, B. Róbert. és F. Alpár. Kemény, hittel teli bátor fiúk. Négy egézségesnek látszó sárga alma. Csakhogy egyikük már férges volt. Nem tudni hogyan, de még nagyon fiatalon megfertőzte az az elve, hogy: A legfőbb dolog a világon amiért élni érdemes az a pénz, és a vele megvásárolható hatalom.

A Maci-Lacid részét a Hajnalnegyedi nagynénje finanszírozta. Egyes hírforások szerint az egyház közbejárásával szerezték meg a helységet, vagy az egyháztól bérelik.

Később, az üzlettársait a „szentimentális kapitalista” stílusával szép sunyin kitúrta maga mellől. Béketürő Attila maradt utolsónak a kitúrási listáján. (A 6-almas Ő-d félbehagyta az egyetemet mert elvégre „fontos személyiség”  lett belőle) 

Október 17-én, Optimista Sz Endre, egy negyedéves Szentgyörgyi egyetemista, aki rövid ideig a szolgálatos szeretőd volt, aznap készülödöt hazafelé Kolozsvárrol. Kora hajnalba indult és nem tudtatok elbúcsúzni egymástól mivel TE, késő délig szeretsz aludni.

Október 18-án, találkoztunk és megkértél szépen vegyek neked egy legtöbb egységes gazsitávközlési kártyát mert sürgösen fel kell hívjál valakit, hogy egy fontos ügyet megtárgyaljál vele -Ezt mondtad nekem reggel amikor mentél a suliba és délután amire kijöttél a magyar konzultácioról meg volt véve a gazsitávközlésü kártya.

Találkoztunk a Garibáldi híd mellett és az Ilie Măcelarun található, festékkavargató bolt falára felszerelt köztelefonról, 20:02-kor felhívtad Endrét. Nagyon nyálasan hangzott a fontos dumád, amelyik evvel a mondattal kezdödött: -Egyetlen Endrém...

SZ.D.M.K épület FADISZ terem, Petőfi utca, netudd meg kapuszám.

Egy bulin vettél részt, ahol tíz tagot (még szerencse, hogy nem végtagot) nyilvánosan, futószallagon, lesmáróltál. Rövidhajú Leventét, Dualcore Tamást, Bendzsit, (lehet TE, úgy ismered mint Észosztó H Előd, a Macskaköves utcából) stb. Ezekkel az emberekkel nem volt gáz mert fontos személyek voltak a suliba. De amikor Csirkét, és más kevésbé fontos személyeket is, akkor... TE, már másnap nem emlékeztél az esetre mert szokásodhoz híven, nagyon be voltál kekxelve.

Kicsilány, de arra még emlékszel, hogy mennyi „meggyöző közmunkát” végeztem a dobhártyáidon, és álandóan azt duruzsoltam a füledbe:

-Vigyázz legalább a látszatra, ami az erkölcseidet illeti. -De mind minden alkalommal süket fülekre talált nálad a mondásom. De ez alkalommal megjártad mert sok, mit is beszélek? Nagyon sok ember szemébe egyenlő lettél egy olcsó, Tordai úti, olyan nőszemélyel. Szép Anna és Csinos Zsuzsa volt a kiapadhatatlan hírforrás (Kicsilány, most biztos azt gondolod, hogy lágyaguságom tetőfokán felcseréltem a neveket és csak szívatni akarlak. De gondolj amit akarsz. Lássam erre a jelenetre visszaemlékszel?)

Hideg, borongós nap. Bejöttél a Kicsisuliba, a mellékhelységet igénybe venni. A kapunál felém nyújtottad a táskádat, hogy fogjam meg, mert neked pukadt ki a vízholyagod és siettél... Megfogtam a táskádat. Egy szőke rövidhajú, meg egy sötétbarna hajú csaj állt a kapusfülke mellett.

Várták a szünetet, mert kellett találkozzanak egy barátnőjükkel aki tornaórán volt a kicsisuliban. Mind a ketten Fapálczaisok voltak és mind a ketten jelen voltak a FADISZ-es bulin. Ahogy eltüntél a szemhatárról, Zsuzsa, utálkozó hangnemben megszólalt: -Jaj kapus bácsi! Maga megfogta ennek a... „lánynak” a táskáját?

És amikor rákérdeztem, hogy... Akkor elmesélték a bulit részletesen.

EURO NEWS, NO COMMENT, csak annyi, hogy Zsuzsától hallottam:

Hogy hívják a Holland kurtizánt?

?????

Van Melle de Hol.

November 22-én a Pilóta. B utcába, egy születésnapi bulin TE, lettél a legszebb ajándéka Rövidhajú Leventének, akit szolgáltos szeretőddé bűvöltél. „Egyetlen Endrédet” a tartakékos álományodba helyezted. Jól elvagytok Levivel.

December 31-én, lekísértelek a Matyira. Útközbe a biztonság kedvéért felszereltelek csuing-gumival és elláttalak taxi és egy kis zsebpénzzel, hogy ne kelljen egy szilveszteri bulira „zsebredugott kézzel” menjél mert az nem illik.

Levi sokat késett. Mondtam is magamba: Na az Isten is egymásnak teremtett benneteket. Egéssz életeteket egy kellemes, egymás utáni várakozással fogjátok eltölteni.

De úgy néz ki, hogy a srác többet késik mint TE szoktál, pedig TE, sem vagy semmi a késéseiddel. De igy legalább jutott időnk dumálni egy „keveset”.

Végre megérkezett a srác. Te, miután bemutattál Levinek, megpusziltál és boldogabb új évet kívántunk egymásnak. Elköszöntünk egymástól és elmentél bulizni. Követtem példádat. Beléptünk:      

                                                 -2004-be

A tömbházbizotság elhatározta, hogy a tömbház tetejét módósitják és szerelnek rá egy galvanizált pléh tetőt a szigetelt tető helyett, amit majdnem kétévente szurokkal és kátránypapírral kellett felfrissíteni.

Az újévi buli után, még jóformán ki se aludtuk mámorosságunkat, amikor megjött a fa és a tábla anyag, de nem jöttek meg a melósok akik felválalták a munkálatot. Nem volt aki felhúzza a tetőre az anyagot (Kicsilány, lehet a melósok is mámorosak voltak az újévi hepaj után) pedig a tömbház gondnoka elég nagy pénzeket tépett fel családonként a munkálatokra. Járt is csóri feje lakásról-lakásra, és kérte szépen a lakókat, hogy nem segítenek neki felszállítani az anyagot a tetőre, mert ha éjszakára lent marad lehet reggelig „elpárolog” belőle, és akkor meg kell megint rendelni a hiányzó darabokat, ami megint idő ameddig újra házhoz szállítják. A végeredmény az lett, hogy összegyűjtött egy pár nyugdíjas lakót akik hajlandóságot mutattak a csigázás műveletére (Kicsilány, egy hetvenéves szomszéd néni is volt közöttük)

Sajnos apukám is hajlandónak mutatkozott, és ha ment apukám akkor mentem én is, és még két szomszéd srác. Az egyik srác csak azért jött mert a faanyagot a garázsa elé dömperezték le és estefelé ki kellett menjen a verdával.

Felszereltünk egy felvonócsigát a tetőre. Kerítettünk egy kötelet is, ami sajnos elég foszlott volt. Nekiálltunk csigázni. Csak egy pár gerendát sikerült felhúzúnk a tetöre amikor elszakadt a kötél. Szerencsére nem történt baleset...

„Ráültem” a fix telefonra és összegyűjtöttem egy maroknyi barátomat. Az egyikük hozott egy jó erős hegymászó kötelet, és három órán belül fent volt az anyag a tetőn. És ahogy ilik ilyen kalákamunka után szerveztünk egy sok sörös összejövetelt, kemény metálzene kiséretébe. De ahogy az egy kicsit később kiderült, nem volt jó ötlet, hogy hangosan hallgattuk a zenét.

A sörös összejövetelünk vége az lett, hogy a tömbház gondnoka kihívta a rendőrséget és apukám fizetett egy pénzbirságot, csendháboritásért.

Szóval a barátaim ingyen dolgoztak a tömbház javára és mégis...

A tanulság az egészből: Jótett helyébe, bármire számíthatsz.

Akkor született meg az ötlet, hogy: “El kéne adni a lakást egy sok rajkós, füstösképű családnak hadd hallgassanak a szomszédok mánélét ha már a metálzene nem tetszik nekik”. Vicces volt.

Január közepe táján, ismeretlen okokból kifolyólag meg akart verni valaki. Nagyon be voltál rezelve de megoldottad a dolgot, mert egy ember helyett már négy ember kísérgetett a Diákvárosig. Közöttük voltam én is, mint egy öreg csataló. Hogy élvezted a veszélyes helyzetedet, TE, kis huncutka.

Frenkyinek a kishúga, a párjával tervezték, hogy átépítik egy kicsit a családi házat. Érvénybe lépett a birokrácia, az engedély megszerzése.

Veled, amikor a szokásos reggeli kisérgetéseid alkalmából szoktam találkozni meg néha-néha délutánonként egy pizzára, azt kezdted mondogatni: -Vigyázz, itt térjél el kérlek, hogy ne lássanak minket együtt a belvárosba...

Kicsilány, nem tudtam rájönni mi rosszat látsz TE abba, hogy együtt, a tisztes távolságot megtartva egymás mellett megyünk az utcákon. De tiszteletbe tartottam a rigojádat. Egyes emberek szerint azért volt ez a reakciód mert a ruházatom egy hajléktalan ruházatával vetélkedett. De tehetek én róla ha a homleszeknek is jó izlésük van a kényelmes ruhák viseletéhez és ők is egyedi trendi szerint öltözködnek. És azért az egyes emberek elméletét is megcáfoltam mert amikor éppen nyakkendős, ünnepélyes viseletbe voltam öltözve akkor is ugyanaz volt a mondásod:

-Itt térjél el, légyszi, mert mindjárt kiérünk a forgalmas utcára.

Húvétkor, délután felhívtalak. Estefelé küldtél egy e-mailt nagyméretű, piros színű karakterkkel megírva: “SOHA TÖBBET NE KERESS AZ OTTHONI TELEFONON !!! Majd megkereslek én a suliba amikor lesz idöm”.

Kicsilány, azelött nagy ritkán még fel szoktalak hívni az otthoni fix telefonotokon, és soha nem volt kifogásod ellene. És mivel húsvét volt, gondoltam a húsvéti ünnepek alkalmából, elszavalhatok neked egy öntöző verset.

Rájöttem, hogy nagyon az árnyékba akarsz magadmellett tartani.

Apukám elválalt egy munkát egy fogorvosnőnél akinek nyolc háza van Kolozsváron, céghelységeknek bérbeadva.

Apukámmal együtt nekiálltunk és kifestettünk egy hat szobás házat. Az orvosnő előállt egy javaslattal, ami igy hangzott: Apukám legyen a házai karbantartója. Szóval, amikor egy cégnek lejár a bérleti szerzödése és nem akarja felújítani akkor mi megyünk és elökészitjük egy másik cég számára, frissen mázoljuk meg ha időkőzbe értesítenek, hogy elromlott valami akkor megyünk és megjavítsuk ha tudjuk. Ha meg nem vág a szakmánkba akkor kihívunk egy szakembert, és az orvosnőnek nyújtjuk be a számlát. E szolgáltatás fejébe lakhatunk nála, nem kell fizessünk házbért csak közköltséget. A Hajnalnegyedi lakásunkat adjuk bérbe, hogy nekünk is megérje, és a mázolásokért azért félpénzt kapunk az orvosnőtől (szóval amennyiért elválalna egy hivatalos festőbrigád, annak a felét), és addig lakhatunk nála ameddig jólesik nekünk. Kicsilány, a jövendöbeli lakás egy kőistáló volt amiben azelött csak szénát tároltak, és amit át kellett alakítsunk lakható lakásnak. Apukám kezetfogott az ajánlatra, mert a háztetös eset óta nem szerette a szomszédainkat. Nekem is megfelelt, mert azt mondták a szüleim, hogy ameddig Bácsfalván fogunk lakni addig a fizetásemből nem kell kosztpénzt adjak nekik, és akkor ily módon több zsebpénzt tudok majd adni neked mert növőfélbe voltál és amiatt veled eggyütt növekedő félbe voltak az igényeid is.

Apukádtól meg nem nagyon kaptál zsebpénzeket és mégis mindenki azt hitte, hogy: Kxilababának könnyű, mert jómódú kisiparos az apukája és pénzeli a lányát. Pedig sokszor a látszat csal.

Időközbe kezted kérni, hogy  fizessem a hosszú szőrtelenitéseidet  a Mócok útja alatt található Mánu-Bella szalonba mert szép akartál lenni Levinek.

A jövendöbeli 6-almas Ő-d abba az évbe kellett volna befejezze a földrajz egyetemet. Eljegyezték egymást Szende D Boglárkával, az Ifis gondnok szerény lányával.

Nehéz napjaim következtek mert a barátaim is nekiálltak átalakítani a családi házat. Szóval az időbeli műszakom kb ilyen volt:

Dolgoztam Bácsfalván, az istáló átalakításánál. Dolgoztam a suliba, hétfőtöl-péntekig 22-től, 06-ig. Festettem otthon a Hajnalnegyedi lakást és ameddig száradt a fal, segédkeztem a barátaimnak a családi házuk átalakításánál.

És amikor e-mailba vagy fix telefonon értesitettél, hogy kéne TALI mert szükséged volt zsebpénzre, akkor mindig szakítottam rád időt. Soha nem oldottalak meg egy MAJD TALI-s szöveggel.

Befejeztük az istáló átalakítását. Lett egy szoba, konyha, fürdöszoba angol wc-vel ellátva (Kicsilány, baszok bele, sokat ástam a köves talajt a lefolyónak való árok miatt) 170 centiméteres fürdőkád, deszkapadló, fütőtestek hőközpontival. Vilany, gáz, víz bevezetve. Az udvaron, a ház elé kialakítottunk egy tíz méteres, oszlopokon nyugvó fedett, ereszes tornácot ahová esős időbe is ki lehetett ülni. Külön bejáratot vághattunk az utca felöli keritésen és oly modon nem kellett átjárjunk az orvosnő udvarán.

Átköltöztünk a rusztikus házikóba, és bérbe adtuk a Hajnalnegyedi tömházlakást, de kibaszódtam mert a hó-rupp elég nagy eret vágott a büzsénkbe, és a szüleim csak kérték a kosztpénzt a havi fizetésemből.

Az egéssz buliból csak egy pár kilométerrel hosszabb, munkába járó útvonalat nyertem.

Mentél volna a Félsziget fesztiválra, de a büzséd, nulla a köbön.

A segítségemet kérted. Megejtettük a költségvetést, hogy kb. mennyiből jönnél ki, és valahogy sikerült felszereljelek a megfelelő összeggel. Még egy napszemüvegre is telt ami meg van örökitve egy fotón amit a Félszigeten készitettek a és elküldted nekem e-mailba. Az m.p 3-as hütyüröd is lóg a nyakadba amit az apukád, „ábdelkáder” ismerősétől kaptál ajándékba (aki megvette tőletek a nagytatád belvárosi kertjét). Az Átmeneti-Index oldalán jelent meg az a fotó. Szerencse, hogy kaját vittél otthonról arra nem kellett költsed a pénzt és hogy a TE, szavaidat írjam:

-Szerencsém van ilyen téren mert nem vagyok nagyétkű.

Mielőtt elindultál volna felszereltelek az elmaradhatattlan csuing-gumival (tudod, a biztonság kedvéért) ami már lassanként kezdett egy megrögzött szokásommá válni.

Szóval Kicsilány, nem volt nagyon sok amit tudtam adni, de el tudtál menni a fesztiválra. Nagyon szépen megköszönted a hozzájárulásomat.

Mikor hazajöttél elmesélted az élményeidet. Boldog voltál, hogy van egy barátod akire mindig számíthatsz.

Kaptál a szüleidtől egy maroktelefont és egy Porange hálózatos, számos kártyát hozzá. Egy sárga cetlire leirtad a... 7475-ös telefonszámodat, és a markomba csúsztattad.

Augusztus... elmentél a Duma TV-s táborba.

Zátonyi Z Bálasz közbenjárása nagyba a segítségedre szolgált.

Szeptember 08-án, a Rehabilitációs korházban lefaragták a „göbecet” a kezedröl. Pray 4 you. Használt, Túlélted.

Kozépcsatár K Tibor görgetett be a műtőterembe (tudod az a srác akivel én, valamikor iskolás koromban összebakalódtam egy tasak csuing-gumiért )

Szeptember…  Hétvégén leutaztál Vásárhelyre, ahol egy Jóképű F Örs nevezetű, helybéli szépfiúra vetetted csábos szemeid pillantását. De nem biztos, hogy meghódítottad, pedig Sukár T Györgynek a segítségét is igénybe vetted.

Kértél és kaptál tőlem pénzt valami újonan megjelent szörtelenitő szallagra, amit a tv-be láttál egy reklámba. Ki akartad probálni. A Klinikáknál, az Érzékeny-Kék patikából megvetted és a korház udvarán szőrtelenítetted vele a „csülkeidet”.

Drágább volt a termék mint a kozmetikusnál egy hosszú szőrtelenítés és nem is volt olyan hatásos.(véres volt egy kicsit a havidtól az a sárga, harangvirág szabású ruhád )

Elküldtél apukád bőrdíszműves műhelyébe, probáljam meg a bőrszabászatot mert ha van kézügyességem akkor alkalmaz, és ott nagyobb a fizú mint a suliba. De ne mondjam meg, hogy TE, küldtél. Mondjam azt, hogy az újsághirdetésre jöttem. Nem volt nagy kedvem de azért elmentem. A boltban, Mindenes Irenke, nevezetű hőlgy kérdezte, hogy mi járatba vagyok arrafelé. Kicsilány, rá kellett jöjek, hogy nem lennék jó bőrszabász mert nehéz a kezem. Elgörbült a dikics a kezem között.

Október… Néhanapján Zoltánnal elmentél édes kettesbe borozni és... (a csuing-gumis szokásom)

Levi és Endre kakaskodtak a becses személyedért. Rövidhajú Levente csak nevetségessé tette magát „Egyetlen Endréd” elött (legalább is Endre véleménye szerint)

November közepén, születésnapi ajándék gyanánt, Rövidhajú Levente, meglepett téged egy ZSIRÁF PERSELYEL. Nagyon örvendtél az ajándéknak és azóta is őrzöd, pedig apukád azt is el akarta dobni.

December… Mivel anyagi problémák miatt döcögött a Picula kávéház.

A Maci-Lacid, csendestársnak maga mellé vette Csalafinta F Csabát, becenevén Bringás Töc.

Év végi bulik... és megint elröppent egy év.  Beléptünk:

              

                                                 -2005-be 

Anyukám cukorbaja súlyosbodott. Kaptam egy barátomtól egy Mototola téglát, és vettem egy Kódexes számos kártyát. Kicsilany, jelen korszakba is, anyukámnak az a telefonszámja. Sok üzenetet váltottunk egymással arról a számról. TE, a tiédről, ÉN, az anyukáméról. Jól ismerted azt a telefonszámot.

A kisunoka egy kicsit megnőtt és csintalan volt. Anyukámnak már sokszór nincs türelme hozzá. Rájöttem, hogy lehet lecsilapítani hosszabb időre, mert ha felemeltem a hangom és megemeltem a kezem akkor anyukám nyugodtabban ülhetett egy pár órát.

Levivel kezdett döcögni a kapcsolatod és amiatt kezdtél vadabbul iszogatni és sutyonba alkalmi szeretőket keresgélni magadnak (mint például Dualcore Tamást, meg stb, stb)

Jónéhány alkalommal felhívtam a figyelmedet ha huzamosabb ideig úgy fogsz viselkedni, akkor csak mégjobban lejáratod magad az egymillió ismerősöd és barátod előtt.

Nem nagyon ragadt rád a mondásom, de azért mintha egy kicsit mértéktartóbb lettél volna az italozásokkal. De az is lehet, hogy  csak azért volt az is mert  mértéktartobban kezdtem „osztani” neked a zsebpénzt.

Kicsilány, TE azért jobban kéne vigyázzál arra, hogy az emberek szemébe őrizd meg látszatot magadról. Mert igazából csak akkor érzed jól magad, ha állandóan sokan vesznek körül és csodálják a szépségedet.

A legnagyobb dilémád: NEHOGY EGYEDÜL MARADJÁL, mivel azt nem élnéd túl. Mert még emlékszel arra mikor elmesélted, hogy neked, kábé hét éves korod óta állandóan volt egy visszatérő álmod. Mindig az volt, hogy mindenki eltünt Kolozsvárról „és gondolom a világról”.

Elöször úgy volt, hogy felébredtél éjszaka, és szomjas voltál. Átmentél a szüleid hálószobájába, hogy kérjél valamit inni, de nem voltak ott.

Átmentél a szomszédba egy családi ismerőshöz, gondoltad hátha ott vannak, de nem voltak. Azután összejártad az összes ismerőst de sehol nem nyitottak ajtót, és te nagyon féltél. Az utcán egy csomó háznál égett a villany, még tv is ment néhol, de élet sehol. Nem tudtad az adott szituációba mit tegyél.

Aztán ahogy nőttél mindig visszatért ez az álmod, de mindig valahogy másképp.

Tízenkét éves lehettél mikor már ott tartottál, hogy kezdtél az egésszbe belenyugodni. Volt egy olyan is, hogy láttad magad megöregedni.

Lent laktál a Szamos partján mert ott építettél maganak egy kis faluvégi malom kinézetű áramgenerátort. És nagyon untad már a konzerveket, de legalább nem kellett elmosnod a bádogot evés után. Amúgy mindened megvolt, „hisz nem loptam el semmit, mert nem volt kitől”. Egyszerüen elvetted, és elég magányos voltál. Tudtad, hogy ez van és ha hamarosan nem jön senki akkor meghalsz. Aztán a neten kerested az embereket és rádióadókat kötöttél össze, hogy egész Európában lehessen hallani az üzenetedet: HOGYHA MÉG VAN VALAKI A FÖLDÖN AKKOR KERESSEN MEG, MERT TE KOLOZSVÁRON VAGY ÉS TÜRELMESEN VÁRAKOZOL.

Részben élvezted, hogy egyedül voltál mert ahogy kiszálltál egy kocsiból, aztán rögtön beszáltál egy másikba, ahogy kijöttél egy épületből. Már volt egy rakás kulcsod mindenféle kocsihoz meg házhoz. És azért is jó volt hogy egyedül voltál mert olyan hangosan hallgattad a zenét amilyen hangosan akartad. A legjobban azt élvezted amikor úgy felhúztad, hogy a melledben érezted a basszust, és sükeültél meg.

A zenébe benne voltak az emlékeid. A Secret life, aminek nagy jelentősége volt számodra és a zene állt a legközelebb a beszédhez mert már beszélni sem tudtál normálisan. Minden hülyeséget kipróbáltál.

Repültél sárkányrepülővel, bunggegumpingoltál egyszer, de nem szeretted mert tériszonyod van, kipróbáltad a füvet de nem bírtad mert büdös volt.

Amikor egyszer éppen egy mikróbuszt vezettél, véletlenül  szétnyomtad az egyik barátodat, aki hallotta a rádiós üzenetedet és jött, hogy keressen meg. Ez nagyon tönkretett. Másnap reggel annyira tudtál örülni amikor reggel megláttad az utcán az embereket… 

Na szóval a definició: NEM SZERENÉL EGYEDÜL MARADNI.

Gyalog jártam a munkába. A Gépész utcába többször láttam apukádat az egyik háznál (Amit a későbbiekbe eladott 94-ezer euróért mivel saját tulajdona volt) és gyalog jártam keresztül a sáros Törökvágáson amikor a Skandinávok-Kunyhójánál kellett találkozzunk egymással. 55-perc kellett, hogy odaérjek.

A Május-1, kerthelységgel szembe (a régi Dékánátus) a Malomárok fölötti kis hídon segítettem a nővérednek, megragasztani a bőrpapucskája kiragadt pántját.

Eladta apukád a Trabit 15-millkóért. Befejezted a XII-osztályt.

Megalakult a VÉGSŐGENERÁCIÓ.

Átadtad és átvettem a kicsengetési kártyádat, benne egy nagyobb méretű, színes fotóddal. Megpróbáltam megrajzolni a portrédat a fotó alapján, de nem sikerült papírra helyezzem a mosolyodat, mert a Mona Lisa mosolya kutya fasza a tiédhez képest. Illemből elmentem a ballagásodra mivel illedelmesen meghívtál.

Emlékszel amikor virágátadáskor Szketi megpróbált lencsevégre kapni minket amikor TE, éppen csókot leheltél a pofázmányomra, és akkor hirtelen egy félfordulatot végeztem. Az csak azért volt, hogy ne sikerüljön a fotó „ne lássanak minket együtt a belvárosba”.

Tiszteletbe tartottam az óhajodat, mintha nem tudom milyen nagy kunszt lett volna, hogy mi haverok vagyunk. TE, Kicsilány, nem tudod, milyen természete van az emberiségnek? Minél többet bújkálunk annál inkább a haveri kapcsolatunkba az öreg ember és a fiatal lány kapcsolatát akarják látni. Gondolván, hogy telenovellába illő szereplőké alakíthatnak át minket.

Elballagtál, megkezdödött az érettségid és vele együtt a Lecitin kúra. Sikerült az éretségid és felvételiztél az egyetemre, és bejútottál:

FOTÓMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK                        FELVÉTELI EREDMÉNYEK

2005 JÚNIUS

Ssz: 17

Név: Bálasz Kxila

Ig.sz: 50

Képességvizsga szóbeli: 6.00

Filmezésvizsga: 6.25

Általános műveltség (történelem): 5.55

Átlag: 6.01

Ahol, nem a kamerák előtt fogsz ragyogni hanem mögöttük fogsz tenni-venni, serénykedni. Megalakult a NYER A HÁRMAS.

Fizetéses lett az első éved. 350 euró, amit apukád fizetett.

Nekem beugrott egy jó „kardos” fogásom, és sikerült befektessem Bogártelkén egy másik jó üzletbe.

Nagyjából ismertem az egyetemi életet és becsület szavamat adtam neked, hogy a kölcsönök mellett ameddig egyetemista vagy minden hónapba, egy millkós „ösztöndíjal” foglak támogatni (Akkoriba még volt vásárlóértéke) mert sopánkodtál, hogy valyon mi lesz, mert apukádék szemébe egy „fekete bárányka” voltál és anyagilag nem nagyon fognak támogatni. És azért az egyetem az nem olyan mint a középiskola.

Szeptember 04-től, szeptember 11-ig biciklitúrán vettél részt a licis osztályal.

Öt napra jutott piára az a pénz amivel elláttalak indulás elött, hogy ne kelljen „zsebredugott kézzel” menjél.

Két napig elvonókurát kellett elszenvedjél mert nem adtam megfelelő mennyiségű zsebpénzt. A fene a pofámat... de bocs, nem tételeztem fel rólad, hogy éppen úgy szívod magadba az alkoholt, mint egy kiszáradt tengeri spongya a vizet.

A szüleid megvették a 1,2-es, zöld Opál Ákvila járgányt, kb 9-ezer euróért.

Megkezted az egyetemet. Állandóan bokros teendőid voltak és nem jutott sok időtök amiatt egymásra. Egy szép nap megbeszéltétek a dolgot és közös megegyezés alapján szakítottatok. Levit, is kiejtetted kegyeidből.

Apukád, vásárolt egy digitális fényképezőgépet.     

Leaszfaltozták a Kőkert utcát (a Tirémá... cég volt a kivitelező. Frenky is ott dolgozott)

Meghívtalak az 1901-es bisztróba, pizzázni. Megkértél, hogy meséljek az életemről. Egy kis sületlen tréfával elütöttem a kényes témát. Utánna kimentünk a sétatérre, a Kioszk mellé ahol elmesélted, hogy egy tag, az egyetemről, firól, hogy egy kis vodkáért cserébe, készíthessen rólad művészies akt fotókat.

Felhívtam a figyelmed, hogy: -Vigyázz az olyan fotókkal, mert még évek után is megjárhatod velük! -De TE, csak nevettél a mondásomon.

December végefelé, akartál fotózni valami kőfaragványokat a főtér környékén.

Megcsengettél és én visszahívtalak. Megkértél szépen, hogy menjek veled.

Könnyebben tudtunk komunikálni mert időközbe találtam egy maroktelefont a földön, és akkor már volt nekem is saját telefonszámom.

Még arra is megkértél, hogy vigyem magammal azt a „pihenő lépcsőházas kulcsot” mert magaslati fotókat is szándékoztál készíteni. (Kicsilány, itt kitérek egy kicsit és megkérdezném: -Hogy is van avval a feledékenynek titulált MEMÓRIÁDDAL? Mert azt a kulcsot több mint másfél éve találtuk és nem beszéltünk róla minden nap. TE, még emlékeztél rá?)

A kulcsot nem vittem magammal, mert költözködés közbe elkallódott.

A régi Álmatlanság ivó udvarán, a Bán palota bejáratánál, a Konti szálló melleti udvarban és a Főtér északi oldalán található kapu alatt készitettél fotókat lépcsőkről, kőfaragványokról és egyéb olyan hütyürökről.

Kicsilány, emlékszel a Főtéri kapu alatt azáltal, hogy tartottalak a nadrágszíjadtól fogva sikerült (dőlt szögből) több sikeres pozícióból lencsevégre kapjál valami ókori kőlépcsőt. Milyen büszke voltál a teljesitményre.

Amiért igazából magaddal hívtál az az volt, hogy számon kellett tartsam a filmtekercses fényképezőgépről hány kockát kattogtattál el.

Akkor milyen érdekes dolognak tartottam, hogy együtt, egymás mellett csámborogtunk a belvárosba, és ráadásul annak is a szívébe, és mégse zavart téged a tényállás.

Egy időn után, nagyon fáztál. Meghivtalak a Bevásárló-Központba, sült hasábburgonyát enni, és közbe melegedni. Elfogadtad a meghívást.

Kajálás közben megkérdeztem tőled, hogy valyon nem lehet elkésziteni egy rajzfilmet, olyan módon, hogy megszűrni egy kamerával készített felvételt, és a számitógép kombinálásával... Azt mondtad: -Nem lehet mert nincsenek olyan performáns szűrők.

Észrevétlenül tornyosultak a fejünk felett az újévi bulik. Beléptünk:

                                                 -2006-ba

Az orvosnő, sok kerti és házkörüli munkát varrt a nyakunkba. Nem is annyira az orvosnő mint inkább az orvosnő szülei, akik a szomszéd házban laknak. Nem erről szólt az egyezség de benne voltunk az egérfogóba, mert az albérlőnkel szerződést kötöttünk és azért elég sok pénzt beleöltünk a „rusztikus istáló” átalakitásába. Szerettük volna ha megtérül egy kicsi a kiadásainkból. (Kicsilány, emberi természet)

A sok kerti és szomszédházkörüli munka amit a két „agytröszt” majdnem naponta, szisztematikusan kiagyalt nekünk azt hazafias, közmunkának számították és Vatikáni valutával fizették... (Isten fizessennel) Az volt benne a rossz, hogy nem jútott több időm a megszokott csipp-csupp munkákkal kiegészíteni a fizetésemet, és ott volt a megigért „ösztöndíjad”

Kicsilány, nehéz periódus volt, de átvészeltük. Megkezdődött az első szessziód.

Január 07-én, véletlenül összefutottunk a Kőkert utcában. Boldog névnapot kivántál és rohantál tovább.

Január 09-én, beszélgettünk telefonon és mondtad, hogy egy pár nap múlva véget ér a szessziód és akkor ha akarom meghívhatlak egyet piálni és pizzázni, vagy csak egyszerűen kocsmázni. Az attól függ, hogy mihez lesz kedved. tizennegyedikéreére beszéltük meg a találkát este 20-órára. (A szüleid nem voltak otthon)

Január 14-én, találkoztunk a Skandinávok-Kunyhója előtt. TE, jó szokásodhoz híven késéssel érkeztél. Lementünk a Bulgeszbe, mert kocsmázni volt kedved. Találkoztunk Dualcore Tamással, a csocsós terembe.

Miután elfogyasztottál egy söröskancsó forraltbort, és lejtettél egy pár csipőringatós táncot Sakira, dallamos zenéjére.

Felmentél a mellékhelységet igénybe venni. Amikor visszajöttél rövid időre jött egy pincérlány (22:36-kor) és hozott neked egy csokoládélikör forma, szerinted FINOM italt, hogy neked küldi valaki.

Elfogyott a poharakból a bor és felmentem rendeljek egy másik kört. Akkor láttam, hogy ki küldte az italt. Létrejött egy  mértani háromszög. TE, a 6-almas Ő-d, és ÉN.

Miután még eljátszotunk egy pár boros kört. TE, kitáncoltad magad és egy kicsit kezdtél becsicsenteni, felkísértelek a Monostorra, a Grigore Alexandrescu utcába, ahol szívrepesve várt Artista B Nándor, egy Szetgyörgyi srác. Aki egy ideig a szolgálatos szeretőd lett. Kiszálltunk a taxiból, és mielőtt felmentél volna a művészúrhoz a markodba nyomtam az elmaradhatatlan csuing-gumis tasakot.

Megköszönted, zsebrevágtad, megpusziltál, megbippelted Nándort aki lejött, lépcsőház ajtót nyitott neked és felmentetek az első emeleti bérelt lakásába.

Rájöttem, hogy TE, sajnálod kiadni a csuing-gumira a pénzed. (Igaz, ez általába a fiúk kötelessége lenne beszerezni) de ha megvan akkor elhasználod. Pont mint a buszjegyekkel. Ha a kezedbe adtam a buszjegyet akkor kezelted, ha meg a buszjegy árát adtam a kezedbe akkor akármelyik pillanatba várhattam az üzenetedet, hogy: -Ne haragugj, de elkapott az ellenőr. Kérlek nem fizeted a büntimet. Köszi. Puszi. (Kicsilány, egy párszor eljátszottad velem ezt a figurát, úgyhogy tudom mit beszélek).

Január 15-én, délután kettőkor felívtalak, és megegyeztünk, hogy találkozzunk a Monostoron, a Fenesi úton a buszmegállóban.

Téged kikísért a művészúr a megállóig. (egy zöld posztokabát volt rajta)

Elbúcsúztál Nándortól, jött a 29-es busz, felszálltunk a buszra, lyukasztottam neked is jegyet. A Mezőutcánál felszálltak az ellenőrők, mi meg leszálltunk a Sörgyárnál. Elmentünk a Nagy-Almába ahol ittunk egy-egy melegcsokit. Elmesélted, hogy jól fogott a csuing-gumi mert dél felé hiánycikk lett nállatok, és legalább nem kellett avval is időt pazarolni, hogy kimenni másik tasakot venni.

Kicsilány, miközbe TE, ecsetelted az élményeidet jobban szemügyre vettelek. Látszott rajtad, hogy jót tett neked az a „forró éjszaka” mert megint ragyogás költözött a bűbájos szemedbe.

Sietve elfogyasztottuk a melegcsokikat, mert siettél haza mivel, akár melyik percbe érkezhettek a szüleid  Magyarfenesről.

A Bulgeszbe a jövendőbeli 6-almas Ő-dőn kivül, történetesen szemet vetett rád egy árnyékba burkolózott tag és szerelmes e-mailokat kezdett küldözgetni neked. Be voltál ijedve az ismeretlentől. Szóltál nekem és, elhatároztuk, hogy csapdát állítunk neki, felhasználva az egyik e-mail címedet. Írtunk neki egy levelet. Azt hitted, hogy valami örült pshihopata, pedig csak egy álmodozó suhanc volt aki szerelmes lett egy csábitó délibábba a „Fátá Morgánába”.

Február 17-én, du 18:00 órától hosstesmeló a Kioszkba. Mágnes Ágnes szerezte.

Éjjel 01:05-kor hazakísértelek, de távolabbról, mivel Ágival, mentél az U.B.D-s bentlakásokig. Miután elválltál Ágitól, mellédszegődtem és elkisértelek majdnem a kaputokig.

Február 18-án, bevetettük az e-mailos csalit.

         Szia, kiváncsivá tettél az érdekes leveleiddel, és ma este lenne egy kis szabadidőm. Szeretnék veled találkozni, ha van kedved hozzá Ha van, akkor éjjel 1-kor a Kicsisuli elött ha tudod hol van. Szia

u.i Ha véletlenül nem leszek ott 1-óra 10-percig akkor nem azért nem megyek mert nem akarok hanem azért nem mentem mert közbejött valami előre nem látott dolog. Ne várjál többet.

Nem jött el az ismeretlen a találkára, hiába szobroztam egy osztályterem ablakában.

Február 19-én, 01:35-kor a művészúr, szexis akt fotókat készitett rólad otthon, a Kőkert utcában, ahol: Felvetted a „stratégiai poziciókat” a kamera előtt és a művészfotós megörökítette a pillanatokat… Azután szerepet cseréltetek. Az apukád által vásárolt CANON power shot A 510-es, digitális fényképezőgéppel készítettétek egymásról az „olyan” fotókat. (Kicsilány, nem hallgattál meg ott a Kioszk mellett)

Február 21-én, még irtunk neki egy csalit amivel tőrbe csaltuk:

            Pénteken leutazik a barátom Bukarestbe. Ha van időd (mert kedved biztos van hozzá) gyere be a M-pubba du 5-kor. Fizetek egy sört. Szia

Eljött az ISMERETLEN a találkára. Estefelé jól ráijesztettem, még mielőtt rájöttem volna, hogy kiről is van szó igazából. Rég nem láttam a kis srácot. Időkőzbe megnőtt. Különös nyugalom szállta meg bársonyos lelkedet,  mert tudtad, hogy arcot öltött az arcnélküli ember. Stüpeky S Istvánka volt.

Kezdtél penibilisen kezelni adott szituációkat. Amiatt a művészúr, elkeresztelt Linkócinak.

Ráébredtél, hogy sokat ugratod magad körül az embereket és arra is rájöttél, hogy TE, sem szeretnéd, hogy veled is bárki ezt tegye. Beismerted, hogy van benned egy adag makacsság és önfejűség.

Március 25-én, vad bicikliseket filmeztél a Caragiale parkban és utánna a Fellegvári szálló hátamögött, és a nagy Rozsdamentes Fémkeresztnél.

Mardosta az éhség a gyomrodat. Vettem neked csokis kifliket, meg egy pár eugéniát és három darab banánt. Nem találtam ehetőbb kaját a dombtetőn. A filmezőgépes, sötétkék táskában tároltad egy darabig a kaját. A táska, a filmezőgéppel és a tripeddel együtt az egyetem leltárán szerepel.

Velünk volt Dualcor Tamás is.

Miután befejezted a filmezést hazahívtál hozzád, mert a szüleid Bormaci, látogatáson voltak Germánföldön.

A Diákvárosig „cipeltem” a tripedet. Megkértél szépen, hogy ameddig  zuhanyozól meg átöltözöl, mosogassak el helyetted, hogy ne vesztegessük az időt. Hamarabb tudjunk kimenni kocsmázni. Tamás sajnált engem mert magasságomhoz méretezve, alacsonyan volt felszerelve a kagyló, és úgy álltam mellette mint egy kérdőjel, de elmosogattam mert szépen megkértél. Miután átöltöztél elmentünk a Sárm kocsmába. Miután ittál egy „keveset”. Nekidőltél Tamásnak, aki neked olyan visszatérő motivumodnak számított.

Azt vártam, mikor mondjátok el nekem a matekes viccet (tudod, azt, hogy pluszba vagy) A Skandinávok-Kunyhója előtt elköszöntem tőletek. Aznap éjjel nállad hált a srác.

Csuing-gumival nem kellett felszereljelek mert bőven el volt látva olyasmivel a legény. Ameddig TE, a kocsma mosdójában voltál, kérésemre megmutatta az „arzenált”.

Március 26-án, „délbe” amikor elment tőled Dualcore Tamás, nagyon rövid időn belül (kb 3-perc múlva megjelent) és átvette a helyét Artista B Nándor, a művészúr.

Egy terjedelmes szópárbaly után kiejtettél még egy szolgálatos szeretődet a kegyedből (mert utáltad a nagykarimájú művészkalapot amit viselt)

Április 03-án az állomás melletti Mozdonygyár utca, 52-es szám alatt található békebeli tömbházlakás második emeletén töltötted a „forró éjszakádat”, Böhőm S Dávidkával, egy másik Szentgyőrgyi, frissen beszerzett szolgálatos szeretőddel. Hosszúra nyúlt a menet, mivel kivilágos-virradatig „löktétek az ipart”

Másnap bejöttél a kicsisuliba tasakos levest enni. Ameddig felforraltam a vizet addig TE, elmesélted a kalandodat és megkértél szépen vegyek  valami kenőcsöt, mert az éjjel elhasználtátok az egész tasak csuing-gumit (három darabot) és most nagyon sajog a „gyermekgyár kapuja” (Kicsilány, csak lehet az a tasak nem csak három darabot tartalmazott, mert ahogy mesélték az ex Ő-id, neked egy menet az nem menet, két menet az fél menet, négy menet az már egy jó menet, ami meg sem kottyan neked.

Kimentem a főtéri patikába es vettem egy doboz finom lanolinos kenőcsöt és... Megköszönted szépen. Viccet faragtunk az aktuális szeretődről, aki kálciumhiányba szenvedett: -Nem kövér, csak olyan mint aki lenyelt egy fodballabdát. És két név kereszteződéséből kialakult a Dándika.

Ez a kapcsolatod is rövid életű volt, de ameddig tartott és le szoktál járni az állomás melletti utcába, ahová nem „vettünk” neked bérletet mert azt mondtad, hogy a 9-es busz ritkán jár, és Dándika, néha le szokott vinni a CV 03 DOU rendszámú, méregzöld Kolcvagen furgonjával.

Egy párszor lekisértelek az állomásig és a Horea úti kenyeres boltba, szoktam venni neked zsúrveknit melegszendvicsnek, és a mellette levő boltból a belevalót, mert a zsúfolt programod miatt keveset voltál otthon és rendszertelenül kajáltál. Amiatt mindig azt szoktam mondogatni:

-Egyél mert gyomorfekélyes leszel.

Abba a periódusba füllentettél rólam egy kicsit. Nem basztalak le mert nem voltam benne biztos TE, vagy az a másik valaki nem mond igazat. A „fűpödrés művészete” volt a füllentés témája, amivel állitólag sutyonba kereskedett az új tagod.

A rövid kapcsolat végére, tettél egy megmagyarázhatatlan fekete pontot.

Avval a fekete ponttal, kiejtettél még egy szolgálatos szeretődet a kegyeidből.

(Kicsilány, tényleg fura perióduson vonultál át akkoriba).

Kedvenc virágod a Liliom, és amikor felvilágosítottalak, hogy szép virág, de nagyon nehéz az illata. Nem tanácsos egy csokor Liliommal egy szobába aludni mert könnyen megeshetik, hogy örök álomra szenderedsz tőle amire TE, melankólikusan azt válaszoltad: -Ha majd úgy érzem, hogy meg kell haljak akkor megkérek valakit rakja telis-teli a szobámat Liliommal.

Április 12-én, átküldtél e-mailban a Nándor készítette fotósorozatból egy pár poziciót. Kinyitottam, és már az első oldalon: ÚGY VIGYORGOTT SZEMBE VELEM, A BARNA GUSZTUSOS FENEKED, MINT ROZSCIPÓ A PÉKLAPÁTON. MÉG A SZEZÁMMAGOK SEM HIÁNYOZTAK RÓLA. OTT VOLTAK A PATIK FORMÁJÁBAN, ha egy kicsit kinagyítottam  a képet.

                                          

Május 13-án, bejöttél a Kicsisuliba. Miután befejezted a tasakos leves evést, megegyeztünk, hogy este, miután szabadulok a munkából találkozzunk az óvodánál.

A megbeszélt időpontba ott voltam a találkahelyen, ahová az ötven perces késésedet nem számítva, megjelentél. Dualcore Tamás is veled volt.

Megszóltalak a késésed miatt, mert a 16-órás műszak után nem fűlt a fogam szobrozni.

Elnevetted az esetet és rögtön bocsánatkérésed után, feltettél egy találós kérdést ami eképp hangzott:

-Ha megy egy sertés, egy birka, egy ló meg egy tigris akkor melyik megy elöl?

-A tigris -válaszóltam. Aminek hallatára TE, le lágyagyúztál. Felhúztad az orrocskádat és hazamentél. (Mellékesen megjegyzem, hogy egyáltalán nem volt szép részedről amit lemüveltél) Tamással elmentünk a Cápba, sörözni. Meghaverkedtél Daloshangú K Zsoltal, aki a Bucegi utcába lakott albérletbe. Ő is Szentgyörgyi. Kedvelted a hangját mert szépen tudott dalolni. Vele álítólag nem voltak „forró éjszakáid”, csak olyan álmatlan „fürge ujjak igényei”-sek. A szakálla felsértette a szádat. Kértél pénzt tetraciklines kenőcsre. Adtam.

Borozgatások közbe sokat dumáltál vele a múltadról.

Nem kajálsz rendesen és a bor gyomorsav túltengéshez vezet, csak papolhattam mert én mondtam és én hallottam. Rövid időn belül szakítottál Daloshangú Zsoltal is.

Kezdtél lejárni a Töröttszárnyú-Angyalokba, ahol fűzött az izraelita származású, gall állampolgárságú tulaj, Fukari M Rául.

TE, gyemek korod óta kedveled az izraelitákat, a rengeteg eszük miatt (Baba ezt akkor mondtad, mikor megkértél, hogy vegyek neked a Queen-Ártból egy dávidcsillagot)

Június 17-én, mentél a Töröttszárnyú-Angyalokba, borozni Produkció P Laurával a sminkmesterrel, akivel jobban összehaverkodtál a Zsoboki filmtáborban.

Találkoztunk és lekísértelek a kocsmáig. Útközbe elláttalak, zseb meg taxipénzzel, hogy éjjel ne kelljen hazáig bandukolj az utcákon. Onnan mentem a suliba, műszakot teljesíteni.

Aznap (vagyis jobban mondva már másnap) késő éjjel (vagy kora hajnalba) az asztalotokhoz ült egy egyén és folyt a bor meg a duma.

Hajnalba hazakísértétek Laurát a főtéri bérelt lakásáig és kettesba maradtál a sráccal, aki szívóskodott hogy haza akart téged kísérni, de fájt a lába.

Azt várta, hogy menjetek taxival, de nálla nem volt pénz… Elkocsmázta.

TE, meg nem hiába boroztál egy rövid periódust Fukari M Rául kocsmáros úrral mert bőven sok volt, hogy megfertőzödj fukarsággal. Körülbelül így hangzott a szlogánod, amikor elmesélted nekem a kalandodat (Amit nem tudtál eltagadni mert láttalak benneteket hajnalba a főtéren, amikor kijöttem az éjszakai műszakból)

-Ha akar valamit tőlem akkor fizesse a taxit, vagy kísérjen  hazáig gyalog, akárhogy is fáj a lába! Mert én, nem vagyok hajlandó fizetni neki a taxit. Hát nincs igazam?

A vége az lett, hogy „hazamentetek” a Kőkert utcába gyalog, pedig neked ott lapult a zsebedben a taxipénzed. Otthon, alkalmi szeretőd lett Színpadias A István, egy színis, Szentgyörgyi diák. Ez már egy kicsit nevetséges véletlenek egybeesése volt, hogy úgy sorozatba, és elneveztük a Szentgyörgyi inváziónak.

De hiába hódítottál, az igazi Nagy Ő-det, nem sikerült megtalálnod.

Június 19-én, beszélgettünk egy kicsit a Kőkert utcába, a kaputok előtt. Mondtad, hogy este kell menjél Temesvárra, egy vizumért.

Június 22-én, miután megcsengettél visszahívtalak egy gazsitávközlési kártyás, utcai fix telefonrol:

-Szia, hogy vagy?

-Szarul, mert este megint kell menjek Temesvárra a vizumért.

-Miért, a múltkor nem jött össze?

-Nem mert áramszünet miatt nem müködtek a számítógépek.

-Hagyjad, legalább utazol. Úgyis szeretsz utazni.

-Igen, de nem tudok aludni mert egyedül megyek, és félek aludni a vonaton. Megint hula fáradt leszek.

-Menjek veled, hogy ne menj egyedül?

-Tudsz? Mert az nagyon jó lenne.

-Melyik járattal ménsz ?

-Az éjszakai Jas-Temesvári.

-Az éhinség vonattal?

-Azt hiszem avval.   

-Ha este ott vagyok az állomáson akkor sikerült kieszközöljek egy szabadnapot a sulitól. Ha nem vagyok ott akkor, sajnálom. Szia

-Szióka, ha jössz akkor vigyázz kérlek, hogy ne lássanak meg a szüleim, mert kikísérnek az állomásra.

-Ne izgulj, vigyázok. Szia

-Várlak. Puszi.

Nagy nehezen sikerült kieszközöljek egy szabadnapot a főnökömtől. Este tízkor, miután kijöttem a melóból hazaügettem és elökészíettem az útipoggyászomat. Visszaszmentem az állomásra az utolsó, Bácsfalvai busszal, megvettem a menetjegyet és vártalak.

Megjöttél a szüleiddel. A fehér, Mitcumisi mikró busszal hoztak le.

Élveztem, hogy járkálsz a peronon és nézelödtél jobbra-balra hátha meglátsz.

Befutott a Temesvári vonat az állomásra, felszálltunk a szerelvényre és hallottam, hogy kérte apukád a fülketársadat, hogy vigyázzon rád az utazás alatt, és neked, milyen letört volt a hangod, mert búsultál, hogy megint egyedül kell utazzál.

Mozgásba lendült a vonat, és amikor megjelentem a fülke ajójában... De inkább rád bízom írd körül mit éreztél akkor...

Elindultunk Temesvár felé. Valami, Kortéz hazájából hazatérő eperszedők voltak a fülketársaink. Kicsilány, még emlékszel arra a kicsi, kövérkés, turcsiorrú bigére, aki fehér melegítőfelsőben utazott.

Beszélgettünk egy keveset, segítettünk egy útitársunknak lefordítani valami angol nyelven írodott szöveget, elszívtunk egy-egy cigit a fülke előtt. (TE, az elmaradhatatlan, 100 de lux márkájú cigaretát mert olyan márkájú cigit szoktál venni magadnak alkalomadtán) Füstölés után bementünk a fülkébe, leélvezted a cipődet a lábadról, felkucorodtál a padra, az ölömbe hajtottad a fejecskédet és semmi perc alatt elaludtál. Áthelyeztem a vasat a farzsebembe, levetettem a farmer mellényem és betakargattam vele a vesédet, mivel fel volt csúszva a zöld szvettered róla, és azért elég jól lehült éjszakára a levegő.

Egy pár órát mozdulatlanul ültem nehogy megzavarjam édes álmodat.

Közbe hallgattam az eperszedők horkolási koncertjét, és zenei aláfestésnek egy-egy „békegalamb” eleresztését a turcsi malacorrú bige részéről. A fene a rothadó belét, jó büdösek voltak és TE, nem is gyanítottad mitől alszol olyan mélyen.

Álmos voltam mert a két agytröszt miatt, hajnali négykor keltem, és szerettem volna rágyújtani egy cigire a folyóson, de legyűrtem az ingert, hogy ne kelljen kivegyem a „párnát” a fejed alól.

Reggel felé megébredtél. Fényképeztél Napfelkeltét, faltunk egy kis reggelit úgy tarisznyából, és elszívhattam a régen kivánt cigit. TE, is elszívtál egy 100 de luxot.

Befutott a szerelvény a Temesvári állomásra, ahol nyikorgó fékberendezés használata után megállt a kettes vágányon.

Leszálltunk és kimentünk a pályaudvarból. (Kicsilány, emlékszel, hogy teli volt plakátolva Sakirás plakátokkal a város mivel esedékes volt egy koncertje.

Kiváncsian szemléltem mennyire újávarázsolták az épületeket. Amikor utoljára, a forradalom után  ott jártam,  akkor nagyon szét volt lőve a város. Egy hétre mentél táborozni és mégis akkora volt az útiputtyonod, mintha egy évre mentél volna Alaszkába. Hiába na ilyenekre is csak TE, vagy képes. Még szerencse, hogy nem sátortáborba mentél mert akkor... Na de ez mind mellékes. Szó nélkül vittem az útipoggyászodat.

Elértünk a Szláv nagykövetség épületéhez. Korán értünk oda és a fegyveres őr eltanácsolt minket onnan. Visszamentünk a legközelebbi parkba ahol letelepedtünk egy padra.

Egy bő fél óra után visszamentünk a nagykövetséghez de időközbe már sor keletkezett. Kiálltuk a sort, bejutottál a nagykövetség épületébe.

Benyújtottad a beutazási engedélyhez szükséges kérelmedet. Miután az megvolt, kijöttél az épületből.

Öt óra agyoncspni való idő állt a rendelkezésünkre, a beutazási engedély kiadásáig. Elmentünk és beültünk a Sárlé-Caffeba, ahol megkértem a pincérnőt engedje meg, hogy tegyék oda a telefonodat tőltődni. Azért kértem meg én mert TE, szégyelted megkérni. Megengedte.

A helység bejárata mellett volt az áramforrás, és mi, a terem másik végébe ültünk mivel TE, ott érezted jól magad. Megkértél szépen, hogy vigyázzak a telefonodra nehogy lába kelljen, pedig már kurvára álmos voltam de megigértem, hogy ülj nyugodtan mert vigyázni fogok rá. Két órát töltöttünk el a kávéházba és utánna kimentünk a városba sétálni ahól „megvettük” neked azt a bogár alaku fülbevalót de sajnos csak piros színűt találtunk, mert azt mondtad: -Nekem még volt egy ilyenem feketébe, csak eltörött, és bánom mert nagyon kedveltem. (Még fotó is készült róla, amit az e-mailos címed mellett látható)

A Temesvári utazásunk emlékére vettük. Számomra nem „vettünk” semmi emléktárgyat és én a Temesvári vonatjegyet tettem el emlék gyanánt. (Kicsilány, szerintem nem baj ha piros és nem fekete mert mind a két szín a kedvenc színeid közé tartozik). Kijöttünk a boltból és elmentünk az Autogárához, ahol megérdeklődtük mennyibe kerül Arad városáig egy buszjegy ára.

Baba, tudod miért nehéz a magyar nyelv?

?????

Azért mert úgy írják, hogy gára, de úgy olvassák, hogy állomás.

Egy patikába vettünk egy fél liter kékszeszt mert lehet, hogy a Szlávoknál nem árulnak olyasmit, és a kékszesz mindig jól fog neked. Főleg nyáron mert akkor a hőség és a por miatt tőbb pati viritt a popsidon. Kijöttünk a patikából és bementünk egy Tranka-Banszilvániá bankfiókba, és „vettünk” neked egy pár eurót, legyen zsebpénzed. A szüleid is adtak neked euróra, pénzt és azt csak megpótoltam (és tudod Kicsilány amikor azt írom, hogy vettünk akkor mindig az én pénztárcámból „vettünk” és ezt is csak azért írom ha véletlenül másokkal is el akarod MAJD olvastatni ezt az írást, akkor ne essenek tévedésbe, főleg miután rámagyaráznál nagy füllentéseid sorozatos kíséretével, hogy... )

Miután kisétáltuk magunkat a városban, visszamentünk a parkba, ahol letelepedtünk ugyanarra a padra amelyiken a reggel is ültünk.

Időközbe nagyon melegen kezdett sütni a Nap, és csak úgy ontotta magából a forróságot a fényes égi korong. Jött egy füvészmester és azt mondta: -Ülhetnek a fűre is, oda a fa árnyékába, mert ilyen kánikulába megengedik a várostanácsos atyák is, hogy a tiltot zöldbe telepedjenek az emberek.

Amire TE, azt válaszoltad: -Köszönjük szépen, de nagyon jól ülünk ezen a padon.

Továbbra is a padon maradtunk. TE, bírod a meleget, és mégis izzadtál. Szóval nagy volt a hőség aznap.

Beszélgettünk erről-arról és ráterelődőtt a szó az e-mailre. Azt mondtad, hogy lecserélted a babácska, belépési jelszavadat a strézsis címeden (amit nagyon kedveltél) mert úgy tünt mintha valaki fel akarta volna tőrni az e-mailos postaládádat. (Kicsilány, az enyém még mindig ugyanaz maradt amit megmondtam neked amikor átküldted a művészfotókat mert azt mondtam:

-Amikor úgy gondolod, hogy nincs mit keressenek ott, azok a képek, akkor egyész nyugodtan lépjél be a postaládámba és töröld ki őket.

Egy szónak száz a vége: Kicsilány, szóval még mindig az a belépési jelszavam hiába vesztünk össze és szívattalak a képekkel, mert sokáig a kezedbe volt a lehetőség, hogy eltüntesd őket) Visszamentünk a Szláv nagykövetséghez.

Jóváhagyták a beutazási engedélyt.

Kijöttál a nagykövetség épületéből, megpusziltál örömödbe és azt mondtad: -Maradj mindig a közelembe mert szerencsét hozol nekem. (Én lettem a kabalád)

Onnan siettünk az Aradi buszjárathoz, megvettük a jegyet (azt TE, fizetted magadnak) és „vettünk” egy üveg szénsavmentes üdítőt.

Felszálltunk a buszra és elindultunk Arad felé mert onnan indult a Magyar-Szláv határ felé az összekötő buszjáratod.

Az Arad felé vezető úton még aludtál negyven percet. Én finoman legyeztelek egy darab kartonpapírral mert olyan meleg volt a busz belsejében mint egy jól befűtött sütőkemencébe, és úgy éreztük magunkat benne mint a grilcsirkék.

A busz indulása előtt, eszmecserét folytattunk egy szép, nagyszakállú homleszről. Megoszlottak a véleményeink.

Megérkeztünk Arad városába, ahol elég sokat gyalogoltunk a belfőldi buszjárattól a külföldi buszjáratig.

Egy tömbház előtti díszbokor mellett átöltöztél, de nem tetszett a szoknyás viseleted és visszavetted a farmernadrágos, addigi útiruhádat.

Jól jött az az átöltözés, mert legalább felfrissítetted magad, egy nedves papírzsebkendővel.

Hosszú menetelés után megérkeztünk a buszállomáshoz. Megvetted a menetjegyet, és kimentünk a peronra a buszhoz. Bántad, hogy nem volt  nálam az útlevelem mert akkor a Magyar-Szláv határig kísérhettelek volna. Felszálltál a buszra, és én a peronon maradtam.

Írkáltunk valami papírcetlikre és úgy kommunikáltunk. A társalgási témánk bekezdése Dándika volt mert:

-Dándika úgy fog kinézni tíz év múlva mint ez a buszsofőr bácsi.

-Szerintem nem is kell tiz év.

-Amikor megérkeztél Kanizsára, bipp meg.

-Meglesz.

-Kellemes táborozást. Cupp.

-Közönöm, és köszönök mindent. Cupp.

Elindult a busz. Integettünk egymásnak és elmentél Kanizsára, ahol a Családi panzió, egyik négy ágyas szobájába voltál elszállásolva. Hapczi A Jenő volt a táborvezető.

Én a Kék-Nyil gyorsvonattal Kolozsvárra jöttem és hazasiettem aludjak egy keveset mivel 42-órája nem aludtam. Másnap megírtam e-mailban a hazafelé vezető útvonalat, és ajánlottam neked is mert biztosabbnak és kényelmesebbnek tünt egy magányosan utazó lány számára az a gyorsvonat mint egy hagyományos, fülkés vagonnal ellátott szerelvény. Még zenét is sugároztak benne.

Azért irtam e-mail formába mert TE, megemlítetted, hogy a Szlávoknál lesz lehetőséged elolvasni az e-mailokat. Választ is küldtél a levelemre. Kinyomtattam az én levelemet is és a tiédet is.

Június 30-án, miután megbippeltél és én visszahívtalak megegyeztünk, hogy este megvártalak a Kolozsvári vonatállomáson, és hazakisértelek.

Taxaméterrel akartál menni mert el voltál fáradva a hosszú utazástól.

Beleegyeztem, és fizettem a Kőkert utcáig  a taxit.

Útközbe elmesélted röviden, hogy milyen jól telt neked a táborban, és készítettél egy, némafilm stílusú rövid filmecskét Enricco Moricone, zenei aláfestéssel.

És még azt is elmesélted, hogy megismerkedtél és meghaverkedtél Buzavirág B Zsuzsával, egy belevaló súlyemelő csajszival akit Zsu-nak becéztek. Egész ottléted alatt nagyon jól egyeztetek. (e-mailon keresztűl küldött neked egy fényképet is a szexis hátáról, és egy pár havered kérte tőled azt a fotót mert azt hitték az emberek, hogy az a TE, kidolgozott izomzatú, szexis hátad)

Befejeztük a barátomnál a felső szint épitését is. Készen lett a külön bejáratú „családi fészkük”.

Téged, felvettek a Műmosoly-Hosstes céghez és a weboldalukon közzétettek egy pár szexis fotódat.

Készülődtál a Félszigetsziget fesztiválra. Kimentél a helyszínre a nővéred sátrával mert nem tudtam megfelelő vastagságu „ösztöndíjal” felszerelni a piros pénztárcádat, hogy szállodai szobára teljék belőle.

Örvendtél ha a belépési dijra meg a megfelelő mennyiségü zsebpénzel el tudtalak látni.

A nővéred hazavándorolt Germánfőldről és honfoglalta a fejed felül a sátrat. Az éppen aktuális barátjával vett részt a fesztiválon és nem hiányzott nekik éjszakára egy „gyertyatartó”.

TE, mindig nagyon el voltál telve vele, hogy még a jég hátán is feltálalod, ja bocs feltalálod magad. (Kicsilány, milyen igaza van a 6-almas Ő-d nek, hogy helytelenül írok magyarul. Látod itt is elkövettem egy ékezethibát) Szorult helyzeted megoldása végett, szolgálatos szeretődé bűvőlted Fürge Cs Karcsit, becenevén Gumimaci, egy Vásárhelyi ipsét akit az egyetemről ismertél, és pár napra a sátorból átköltöztél hozzá haza mert ahogy mondtad:

-Jobb volt nálla mint a sátorban mert volt melegvízzel ellátott fürdőszoba, ahol naponta akár többször is tudtam zuhanyozni. Mert én ha két napot nem zuhanyozok akkor nagyon virítanak a patik a seggemen.

Kicsilány, én körülbelül így láttam az elbeszélésed után a helyzeted:

Kinek volt fürdőszobája, meg „egyebe” is neki, de attól hiába volt guminak nevezett maci, mégis a Pandamaci első olyan ő-je volt akinél állandó hijánycikk az „egyebén” a csuing-gumi volt. Hiszen elvégre ő egy egy eredeti Látexmaci volt? Amiatt a 2006-os decemberi napon arra ébredtél, hogy igazából nem is volt egy fajtiszta Látexmaci a kedves Gumimacid… Cupp, küldte a Pandamaci.

Örvendtél, hogy úgy alakult a dolog mert nem kellett a sátorban aludjál.

Véget ért a Félsziget fesztivál. Hazakerültél Kolozsvárra. A frissen beszerzett szolgálatos szeretőddel üldögéltél egy kicsit a zöld cukrászdába és azután a köveknél. Utánna mentél a Töröttszárnyú-Angyalokba találkozni egy Pemzli V Imre nevezetű, Brassói művésszel.

Gumimaci aközbe hazament a Bartók Béla utcába egy négyszintes tömbházban található földszinti bérelt lakásba.

A Brassói művészúr egy boldog pillanatába Hercegnőnek nevezett el téged. Azt a becenevet a későbbiekbe csak variáltam, hogy MÁMÁ, és EX- HERCEGMÁMÁ.

Arra emlékszel, hogy amikor találkoztunk a Skandinávok-Kunyhója előtt és elindultunk a belváros felé. A Mikó kertnél azt mondtad, hogy le kell üljél egy kicsit. Bementünk a földrajz egyetem hátamögé és leültél egy alagsori ablakpárkányra. Elpanaszoltad, hogy nagyon fáj a térded, és tök fölöslegesen kented be gyuladásgátló géllel és hiába tekerted körbe gumisfáslival mert nem használ és lehet, hogy nem is fog mivel az orvosok megállapitották, hogy térdkalács kopásod van.

Egy pár perces pihenés után, elindulhattunk a belváros felé. 

Sokszor panaszkodtál, hogy Gumimacinál a földszinten kiállnak a rugók a diványból és...

Hűségesen jártál a soför iskolába, de nem sikerült azokat a fránya kérdéseket megoldani. Amiatt meghívtál magaddal az Autó-Tudok iskola pincéjébe chestionárokat oldani, miután nállatok a kertbe, egy párszor felmondtad előttem a kérdésekre a válaszokat.

Ahogy befejeztük a közlekedési kérdésekre a válaszadásokat, kijöttünk a pincéből és elmentünk Laurához, aki még mindig a főtéren lakott, egy bérelt lakásba. Útközbe ellátlak a havi ösztöndíjal. Mielőtt felmentél volna, megkértél, hogy várjalak meg a Bob utcába, és a lelkemre kötötted:

-Amedig fent vagyok, kérlek ne hívjál telefonon mert azt hiszem, hogy nem ülők sokat

-Kicsilány, NEM tudlak felhívni mert otthon felejtettem a telefont.

Felmentél, és egy nagyon rövid idő múlva lejöttél, bevágtad magad egy taxiba és elrobogtál Gumimacihoz, mert hívott.

Nekem, írtál egy üzenetet, hogy ne várjalak mert elmentél. (Köszi Kicsilány, este ahogy hazaértem el is olvastam)

Ötven percet vártalak a Bob utcába, ahol ottfelejtettél, pedig húsz métert kellett volna megtegyél, hogy szóljál nekem... NE VÁRJALAK MERT ELMENTÉL... (Másnap nem basztalak le mert fiatal vagy és most van itt az időd, hogy szórakozzál) Mivel eszembe jutott az egérkés vicc csattanója. Tudod az „Hogyha a nőnemű kisegér farkincát érez a lába között, akkor elveszíti a fejét”.

Szeptember 12-én, elmentünk az 1901-es bisztróba pizzát enni.

Hivatalosan kineveztük a köveket, Köveknek. Pizzaevés után sétáltunk egyet a nagyparkban ahol megegyeztünk és becsület szavadat adtad, hogy készíthetek rólad én is szexis fotókat.

Szeptember 25-én, korán reggel addig csörgettem a telefonodat, amig fel nem ébredtél, mert megkértél legyek én az álomzavaró herkentyüd, vagyis más szóval az ébresztőórád. 

Kijöttél a lakásból, találkoztunk a Skandinávok-Kunyhója előtt ahonnan fizettem a taxit a Táberei utcába található soför iskoláig ahol aznap reggel kellett vizsgázzál. Majdnem onnan is elkéstél. Megkezdődőtt a vizsgád és én ott maradtam a suli udvarán és onnan a Sportcsarnokig is lementem, maradjak a közeledbe, hozzak neked szerencsét. Hoztam is. Sikerült a soförvizsgád.

Elmentél a Szebeni filmfesztre, Gumimaciddal. Igénybe vetted az „Ösztöndíjas támogatásomat”.

Október 11-én, elmentél Gumimacidal, az Eremia Grigoreszkú tábornok, utcába rendezett  házibulira.

Éjjel kettő után összekaptatok és mint két piaci kofa úgy veszekedtetek a tintakék éjszakába. Hajnali négy körül hívtál egy taxit és hazamentél egyedül a Kőkert utcába.

Október 15-én, elhoztad otthonról a digitális fényképezőgépet készitsek rólad szexis fotókat. De nem müködött a gép mert rosszak voltak benne az újratőlthetős elemek.

Festés előtti lomtalanítást végeztem egy háznál. Valamikor említetted, hogy apukád, szereti a régi, érdekes tárgyakat és minden fajta üveggyűjteménye van, amit 2003-ba láttam a házatok alatti tornaterembe „kiállítva”. Amiatt elvittem apukádnak, egy pár régi, érdekes tárgyat:

1 db sárgaréz színázi kukkert aminek hiányzott az egyik lencséje.

1 db fémből öntött, kiterjesztett szárnyú sasmadarat, barna keményfa talapzaton, amit egy idejig a termelőszövetkezetébe tárolta. (apukád azt mondta, Turulmadár)

1 pár megkövesedett tengeri csigát homokő ötvözetbe ágyazódva.

1 db behasadt tetejű keménykalapot.

1 db szenes vasalót.

1 db hatvanas évek divatját utánzó rádiót, de újabb kiadásba (Azt hiszem müködőképes volt, csak le volt vágva róla az áramkábel

Vártam tíz percet a kaputok előtt ameddig hazaértek M. Fenesről a fehér Mitcumisi furgonnal. Anyukád, apukád és a nővéred. Apukád akart adni 200 pénzt a tárgyakért, de nem fogadtam el mert azok a tárgyak úgyis eldobásra voltak ítélve. Két nap mulva a házatok előtt mentem el és apukd behívott egy pohár borra. Elfogadtam a meghívást. Ameddig én megittam a pohár bort, addig apukád törte és pucolta mellettem a M. Fenesi diótermést.

Gyógykezelő C Katalin is nállatok volt.

Anyukáddal beszélgettek a középső szobába.

Október 25-én, segédkeztél Filmoktató E Józsinak, filmezni a Nagysuliban megtartott rendezvényen. Utánna hazaszállitotátok a felszerelést a Farkas utcába, Józsibá lakására. Rövid idő mulva visszajöttél a Kicsisuli felé de elkerültük egymást, mert engem időközbe átküldtek a Nagysuliba. Valami tálcákat és poharakat kellett a tanáriba átvigyek.

Október 30-án, nem tudtad mit vegyél a nővéred a közeledő születés napjára, hogy kevés bűzséből megússzad.

Kisegítettelek... Másnap találkoztunk és odaadtam a csecsebecsés tarsolyomat, válaszd ki belőle a megfelelő, szimbolikus ajándékot.

Kiválasztottál egy pár, kerek, nagyobb átmérőjű, sárgaréz utánzatú, pléh fülbevalót amibe valami kínai betük voltak stancolva. És ha már guberáltál a tarsolyba, akkor a magad számára is kiválsztottál egy kicsi kitűzhető árnyékharcost, úgynevezett nindzsát, ami nagyon megtetszett neked. Kitűzted a vászontáskád fülére.

November 18-án, a Végsőgenerációsok körébe megünnepelted a születésnapodat az Átmeneti-Házba. E-mailon keresztül hívtad meg őket a bulira:

            Naaagy-nagy (szeretettel meghívlak benneteket mindenikötöket! akár másodmagatokkal) a 2006 november 18-ai szülinapi bulimra melyet az Átmeneti Caffe-ban tartok este 9-órától, helyszin: Bariţiu (valamikori Malom) utca-az Átmeneti ház emeletén található kávézórol van szó.

Szólok idejébe, hogy tudjatok sok-sok és NAGY ajándékot hozni nekemJ és a párocskámnakJ, aki magas szőke dalia és fehér lovon csücsül és a „nők bálványa, őt minden hőlgyvendég úgy imádja, és minden asszony keresi a kegyét”... na de most komolyra forditva a szót:

Mivel egy kocsmához hasonló helységről van szó, de mégsem teljesen az, szeszes italt hozhattok, amennyi csak belétek fér és amennyit magatokba szándékoztok önteni, egyetlen amit viszont nem hozhatok (és mégis alkoholos) az a SÖR!!! Így hangzik a házirend.

Pozitiv visszajelzéseket vagy bármilyen jellegű kérdést a bulival kapcsolatban a következő telefonszámot felhívva megválaszolom:   …7475.

Soooooooook, soooooooooook puszi az ősz által pirospozsgásra csípett arcocskátokra. 

                                                                         Kxila                                                                                                                                                                                                               

                                                         

A termet a nővéred foglalta le, mivel ott dolgozott másodállásba mint pultos.

NOVEMBER 27-én, hoztál nekem egy doboz cigit mert s.m.s-be megkértelek szépen. Valami vendégek miatt nem tudtam kimozdulni a sulibol. Nem vártad meg, hogy adjam oda az árrát mert járt le a szüneted az egyetemnél. Adósod maradtam egy doboz cigi árrával, 37-pénzel.

December 04-én sokat késtél. Lebasztalak, TE meg felhúztad az orrod

December 21-én, elmentél bulizni. Nagyon bekekszeltél és rendeztél egy jelenetet aminek az inditóoka az volt, hogy két hete késett a havid. Nagyon csúnyán bántál a Gumimaciddal, ott mindenki szeme láttára. Vérig sértődött a srác, és nagyon megharagudott rád. (TE, egy adott pillanatba bezárkoztál a mosdóba és onnan visibáltál kifelé…. A meghívottaknak meg pukkadhatott ki a vízholyagjuk.

December 22-én, rosszul érezted magad (másnapos voltál)

Megpróbáltad helyrehozni amit elrontottál. Írtál egy bocsánatkérő e-mailt:

                                                             

                                       Kedves Gumimaci

            Az az igazság, hogy már egyszerüen szavak nélkül maradtam és képtelen vagyok bármit is mondani. Csak annak reményében irok, hogy visszanézel a multba úgy a kellemesebbnél kellemesebb, mint a kellemetlen együtt töltött percekre és annak tudatában, hogy én NAGYON NAGYON SZERETLEK átgondolod a dolgokat. Tudom, hogy hibáztam, nagyon is tudom, de hiszem, hogy ha igazán akarjuk ez még lehet valami nagyon szép. És ha hiszel abban, hogy a hibáiból tanul az ember, még egyszer és tényleg utoljára őszintén bocsánatot kérek mindazokért a dolgokért amivel megbántottalak.

Próbálj kérlek egy picit is megértő lenni, de ha nem jön össze... ez van. Úgy látszik akkor én sikeresen elkergetek mindenkit magam mellől, akit igazán szeretek. Nem az első alkalom, de ez az egyik legszomorubb, mert még nagyon szerelmes vagyok beléd és sokkal nehezebb így. Igérhetnék fűt-fát, de nem tudok. Azt viszont igen, hogy igyekszem jobb embernek lenni, mert tudom, hogy nem érdemeled ezt. Viszont ami történt megtörtént és sajnos, de tényleg nagyon sajnos, nincs annyi eszem, hogy felmérjem előre a tetteim sulyát és kár, hogy ez az ára és kár, hogy nincs megbocsájtás, nem csak részedről, hanem az emberek részéről úgy általában... ezt tapasztalom már egy ideje, meg az empátiahiány is, de ez most már úgyis mindegy. Már nagyon itt van a karácsony ú.h egyben kivánok neked és szeretteidnek nagyon boldog őszinte és mosolyteli Karácsonyi ünnepeket.

                                                                  Cupp, Pandamaci

Kicsilány, ezt a kinyomtatott szöveget olvastattad el velem és kérted mondjak véleményt róla. (Azután meg összegyürted és bedobtad a szemetes kosár mellé... a sarokba) Baba, sajnálatos módon a Leveses vendéglő mögött elégettük az idáig feljegyzett telefonos üzenetek másolatát, és azt is csak azért tettük, hogy TE, jól érezd magad... (és akkor úgy illik, hogy ne gépeljem ide őket)

S.M.S. Tájékoztató: b-TE, a-ÉN, c-Ő (nagy ritkán) a...7475-ös és a...4237-es telefonszámok között (legalább is a zöme az üzeneteknek)

December 23-án, küldtél nekem egy üzenetet:

b NE HARAGUDJ DE NAGYON ROSSZUL VOLTAM MA. HA AKAROD HOLNAP KELL MENJEK A VÁROSBA, ÚGYTOM BORMACI NEM JÖN VELEM , S TALIZHATUNK. BAJ VAN. LEHET TERHES VOK PEDIG VIGYÁZTUNK. 02:31 dec 23

Látod Kicsilány, nem hiába mondtam neked álandóan, hogy használjátok a csuing-gumit és minden alkalomal ahogy szóltál, hogy „forró éjszakád” következik felszereltelek vele a biztonság kedvéért, és még fel sem tüntettem az árát a zsebpénzes meg az ösztöndíjas listán, mert az nem csak a nemkivánatos terhesség hanem a HIV virustól, és más egyéb szexuális úton terjedő nyavalyáktól, például a chlamydia, a herpesz HPV, a kankó, a hepatitisz B vagy a szifilisztől is óv. De ez van. Ismered a sike-bóka hallószervek legendáját?)

Reggel 07:55-kor, miután telefonon kommunikáltunk egymással szaladtam, pedig semmi közöm nem volt az egészhez. És mind általába a legtöbb hímnemű lény, én sem tudtam sokat a terhességről.

Az első útamba eső patikába megvettem a terhességi tesztet amit kértél.

Felmentem egy haverinámhoz mert tudtam, hogy el tud látni tanácssal.

Ahogy bementem hozzá jól lebaszott, hogy szabadnapján miért költöm fel olyan korán. Csak annyit mondtam, hogy bajaba vagy, mert azt hiszed, hogy... És meg se kellett kérjem, hogy segítsen már ugrott is ki az ágyból és fogta az Orvosi Tájékoztatót (az valami ingyenes reklámlap volt amivel valamikor teliszórták a környék postaládáit) amiből kiírta egy pár ekográfos rendelő telefonszámát.

Megkérdezte mennyi pénzem van és amikor megmutattam a brifkómat szó nélkül megpotólta a benne levő pénzt, a biztonság kedvéért. (Hiába na, Régi generáció).

Amikor indultam, hogy találkozzak veled, adott egy átlátszó nájlonpoharat a tesztnek. Találkoztam veled az óvodánál. Irónikusan megjegyzem, hogy akkor is 42-percet késtél.

Lementünk a Lîngăbe, amelyiknek a mellékhelységébe elvégezted a tesztet. És miközbe vártuk az eredményt, elfogyasztottál egy pizzát.

Kijött a teszt eredménye, egy csík. Azt mondtad, hogy az ekográfos rendelőkbe még nem akarsz menni. Várjunk egy kis időt.

Este küldtél nekem egy e-mailt:

Köszönök mindent amit ma értem tettél! Boldog Karácsonyt. Cupp

December 26-án, találkoztunk és közölted, hogy még mindig nem jött meg a havid. Megkértél, hogy vigyek másfajta teszteket hátha az a Margaretás nem volt jó.

Kellett siessek a munkába, és azt kérdeztem:

-Kicsilány, mikor akarod, hogy találkozzunk?

-Nem tudom! -Volt a válaszod, az örökös kis Nemtudomka

December 27-én, 22:17-kor megbippeltél, és én visszahívtalak. Avval kezdted:

-Holnap délelőtt úgy néz ki lessz egy kis időm és kéne találkozzunk Tudod hozni a teszteket? Az óvodánál jó?

-Megyek amikor és ahová mondod !

-Hozzál légyszíves minél több fajta tesztet mert még mindig nem jött meg és félek.

-Viszek Kicsilány. Fel a fejjel. Meglásd minden jó lessz.

-Köszi. Puszi. Azt hiszem 12-kor az óvodánál. Neked jó?

-Aludjál jól Baba. 12-kor az óvodánál vagyok. Várlak. Puszi.

Másnap reggel bejártam hat patikát. És mindegyik patikába különböző fajta teszteket vásároltam. A Horea út elején a Trendis-Ház melleti patikába a terhességi teszt mellé még rámsóztak egy kék csomagolású  fogamzásgátlót is. Jóformán meg se néztem miket veszek mert tudtam, hogy a pizzázóba úgyis szemügyre fogjuk venni darabonként a bevásárlási szatyor tartalmát.

Még bőven volt időm a találkáig. Vettem valami ajándékot, mert a haverinámnak szülinapja volt és felugrottam hozzá, felköszönteni. Érkezett az üzeneted:

b MEGJÖTT EBBEN A PERCBEN. NEM KELL TÖBB TESZT. NEM LESSZ KICSIBABA. JUPÍÍ 10:58 dec 28

Később találkoztunk az óvodánál. Lementünk a Lîngăbe, ahol odaadtam a teszteket meg azt a kék csomagolású micsodát (de bár azt ne adtam volna oda) A rajzok után rájöttünk, hogy az fogamzásgátló és ha olyasmit használsz akkor nem kell használj csuing-gumit. Mehet óvszer nélkül is, natűrbe. MEGFOGADTAD magadnak (meg úgy mellékesen nekem is, a süketnémától vásárólt szentképecskére aminek a hátlapjára a Credo, volt kinyomtatva és amit december 23-án vettünk) hogy: EGYETEM VÉGÉIG NEM BÚJOK ÖSSZE SENKIVEL CSAK GUMIVAL!!! Megkértél tegyem el jó helyre azt a szentképecskét... talizmánnak.

Elfogyasztottad a pizzát és mentél nagymamádhoz. Elkísértelek a Déva utca sarkáig. (Kicsilány, itt megint kitérek a kerékvágásból. Mindig panaszkodtál, hogy amióta az érettségire beszedted a sok lecitint, azóta rövid lett a memóriád. De a kék csomagolású fogamzásgátlóra 2008 decemberébe még emlékeztél, tudod ott a Kumvisz patikánál, amikor a „Moldrexet” vetted)

December 31-én, találkoztunk és bementünk a Cápba, ahol ittunk egy-egy melegcsokit. TE készülődtél egy bulizni az óvodával szembe levő kicsi posta fölé, Makkászékhoz. Én készülődtem bemenni a suliba. Elláttalak egy kevéske „ösztöndíjal”, felhőrpintettük a melegcsokikat, boldog új évet kivántunk egymásnak és a Klinikák elejénél elköszöntünk egymástól. TE, mentél bulizni, én mentem este tíztől másnap délután kettőig a suliba, szolgálatot teljesíteni.

                                        A 2006-os talik                                                                                                                                                    

Jan: 7-2, 14-33+244, 15-27, 16-11, 23-10, 18-16. Feb: 11-24, 13-32, 17-09, 18-21. Már: 1-28, 11-24, 17-08, 18-170, 25-45+243, 28-55. Ápr: 4-84, 8-16, 10-47, 12-70, 14-195, 22-210, 29-09. Máj: 1-19, 9-17, 12-02, 13-55+10, 15-19, 16-08, 23-12, 27-51, 30-01. Jún: 3-95, 11-70, 12-31, 17-07, 18-30, 19-01, 960+10, 30-36. Júl: 1-02, 2-86, 4-93, 6-03, 7-387+10, 8-404, 10-272, 12-20, 15-22, 17-22, 21-108, 22-611. Aug: 7-60, 12-62, 14-21, 26-22, 28-30, 30-10. Szep: 3-39, 4-31, 5-09, 10-15, 12-180, 18-90, 19-150, 21-40, 24-01, 25-180, 28-40. Okt: 6-01, 7-26, 12-83, 15-91, 16-10, 18-02, 19-26, 23-24, 25-03, 30-23, 31-55. Nov: 2-30, 8-10, 13-120, 16-60, 18-05, 20-43, 25-10, 27-01, 28-28, 29-38+51. Dec: 4-18, 6-08, 8-01, 11-28, 15-18, 17-01, 19-51, 23-110, 26-02, 28-70, 31-31.   

  

A 2006-os „ösztöndíj”

Amiket az úgynevezett „zsarolodtól” zsaroltál ki a panaszkérelmeid benyújtásával, ami örökösen a csábos mosolyod kiséretével együtt járt.

19-kp, 1100-kp,  2300-kp, 1500-kp, 2000-kp, 1060-kp, 70-fiz1, 79-kp, 60-fiz, 35-fiz, 70-fiz, 58-fiz 860-kp, 50-fiz, 340-fiz, 60-fiz, 130-kp, 120-fiz, 1100-kp, 122-kp, 100-kp, 150-kp, 70-fiz, 45-kp, 70-fiz, 20-fiz, 700-kp, 50-kp20-fiz, 220-kp, 665-kp, 1550-kp, 168-kp, 800-k, 162-fiz, 70-fiz, 175-kp, 300-kp, 165-fiz, 100-kp, 160-fiz, 49-kp, 30-kp, 1000-kp, 19-kp, 250-kp, 60-fiz, 20-kp, 290-kp, 570-kp, 90-fiz, 680-kp, 110-fiz, 380-kp, 70-fiz, 45-fiz, 130-kp, 50-fiz, 1110-kp,  300-fiz, 200-fiz, 500-kp, 60-fiz, 20-fiz, 100-kp, 947-kp.

Kicsilány, lássam azt a csodálatraméltó memóriádat. Ezek közül az összekúszált számjegyek közül ki tudod választani annak a kék csomagolású fogamzásgátlónak az árát?  Eltelt ez az év is.